RETRO RÁDIÓ

„Összeroppant a család” – könnyek között emlékeznek az emődi baleset áldozataira





Krisztina és Árpád órákon keresztül feküdt egy roncsba szorulva Emődnél. A fiatalok emlékére búcsúztatót szerveztek most.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.04.27.
halálos baleset tragédia gyász

Mint arról a Metropol is írt, Emőd és Bükkaranyos között csúszott le az útról még péntek hajnalban az a kék kocsi, amelyben ketten utaztak aznap. Az autó ezután lesodródott az útról, majd mélyen a fák közé csapódott, ahol felborult, és órákon keresztül némán feküdt a fás-bokros szegély takarásában. 

A kocsi láthatóan teljes takarásban feküdt a fák között, szinte esélytelen volt észrevenni a sötét útszakaszon Fotó: Varga Rudolf / Police

Órákig feküdtek a roncsban

Az autóban ülő 25 éves családanya, R. Krisztina és barátja, a 38 éves B. Árpád együtt utaztak hazafelé Emődre, ugyanis mind a ketten helyi lakosok voltak. A szörnyű baleset idején vélhetően a nő vezette a kocsit, amivel majdnem haza is értek.

Az autó azonban, miután lecsúszott az útról, mélyen becsapódott a fákkal és bokrokkal benőtt szegély mögé, a hajnali órákban viszont szinte észrevehetetlenné vált a világítás nélküli, gyéren járt útszakaszon. Az autó így egészen reggelig takarásban feküdt, hajnali hét körül vette csak észre egy arra járó férfi. 

Bár ő azonnal segítséget hívott, a roncsba szorult Krisztina és Árpád életét már nem lehetett megmenteni, mire ugyanis a rendőrök a helyszínre értek, egyikük sem volt életben, vélhetően órákat feküdtek az összezúzódott kocsiban.

Mi okozta a halálukat? 

A szakasz szinte teljesen sötét, ugyanis a helyiek szerint nincs közvilágítás: 

– Az a szakasz egyáltalán nincs kivilágítva, nem is járnak arra sokan a napnak ezekben az óráiban, így ha mélyen a bokrok mögött volt a kocsi, nem csodálom, sajnos, ha senki nem vette észre – mondta lapunknak egy, a közelben élő férfi, aki gyakorta jár az adott szakaszon. 

A fiatalok ismerősei szerint lehetséges, hogy Kriszti és Árpi még élnének, ha nem zuhannak olyan mélyen a fák közé: 

Tragédia, lehet, hogyha meglátja az autót valaki, Kriszti és Árpi még mindig élnének. De sajnos állítólag nagyon takarták a bokrok és a fák

– mondta el lapunknak a két fiatal egyik ismerőse. 

Mindenki szerette Krisztit és Árpit

Kriszti és Árpi hosszú évek óta közeli barátok voltak, mindenki ismerte őket a településen, haláluk sokkolta az emődieket: 

Ismertem mind a kettőjüket, és megszakad a szívem a történtek után. Krisztit a kisgyereke várta haza, Árpit pedig a családja. Mind a ketten nagyon jó emberek voltak, és olyan űrt hagytak maguk után, amit lehetetlen lesz betölteni. Krisztinának a kisfia még csak pár éves, szörnyű, hogy csak ennyi időt tölthetett az anyukájával, aki pedig mindennél jobban szerette

– mondta a fiatalok ismerőse. 

Már most hiányzik Árpi, aki a világ legjobb barátja volt. Mindig ott volt, ha segítség kellett, akár a családja, akár a barátai kérték. A családja összeroppant a történtek után, ahogy mi, a barátai és ismerősei is. Csütörtökön volt is egy megemlékezés Árpiért, a családja szervezte

 – mondta az ismerős. A halálos baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják.  





 





Ezeket olvastad már?
Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás