
Szörnyű tragédia: a tanárok figyelmetlensége okozta egy kisgyermek halálát
A gyermek hosszú percekig a földön feküdt, mire rájöttek, hogy valamit tenni kéne.
A tanárok hagytak meghalni egy ötéves kisfiút az iskola játszóterén, mert azt hitték, hogy szórakozásból esett össze és nem mozdul. A szülők a történtek miatt most pert indítottak.

Romeo Pierre Louis még tavaly áprilisban halt meg a Connecticut állambeli West Hartfordban található iskolában. Miután a fiú összeesett, a többi gyerek szólt a tanároknak, hogy mi történt, azonban ők nem vették komolyan a dolgot. Úgy tudni, hogy a gyerekek körében népszerű volt egy játék, amelyben azt kellett csinálniuk, hogy halottnak tettetik magukat.
Az ötéves gyermek azonban egy Brugada-szindróma nevű szívbetegségben szenvedett, ami hirtelen szívmegállást okozott nála. A szülők szerint a kisfiuk még élne, ha a segítség azonnal érkezett volna. Ám a mentő körülbelül 35 perccel azután érkezett meg, hogy Romeo Pierre Louis összeesett.
A szülők által benyújtott keresetben az áll, hogy a fiút hagyták a földön feküdni közel 10 percig mindenféle segítség vagy orvosi ellátás nélkül − annak ellenére, hogy több tanár is a közelben tartózkodott.
Mire a tanárok rájöttek, hogy Romeo nem a játék miatt lett rosszul, és sürgősségi orvosi ellátásra van szüksége, már késő volt, és Romeo életét már nem lehetett megmenteni
– írja cikkében a Daily Star.

Top hírek

Elképesztő: kirángatta a rendőrt a járőrautóból a drogos őrült, majd elhajtott vele
A kábítószer hatása alatt álló férfi rendőrautót lopott.

Orbán Viktor megmutatta: ilyen volt 2025 képekben
Orbán Viktornak kétségtelenül mozgalmas éve volt.

Hatalmas csattanás rázta meg a környéket: a teljes utat le kellett zárni
A helyszínre mentőhelikopter is érkezett.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre