Újabb infók szivárogtak ki a magyar űrhajósjelöltekről





Újabb mérföldkő a magyar űrkutatásban: megvannak az űrhajósjelöltjeink.



Megosztás
Szerző: N.T.
Létrehozva: 2023.03.06.
űrhajós űrhajózás NASA Magyarország

Ahogy arról már mi is írtunk korábban, kiderült, hogy a több százas listáról hányra szűkült a magyar űrhajósjelöltek száma, most pedig újabb részletek érkeztek a szerencsésekről. 

Astronaut,,Iss,In,Low,Earth,Orbit.,Moon.,Solar,System.,Science
Hamarosan ismét magyar lehet az űrben – Fotó: Illusztráció – Shutterstock

Az Index  értesülései szerint három vidéki és egy budapesti űrhajósjelölt kezdheti meg a csaknem egyéves felkészülést. A hamarosan induló tudományos képzést magyar kutatóintézetekben végzik majd, míg az űrhajózást mint szakmát az Európai Űrügynökség, valamint a NASA bázisain sajátíthatja el a négy magyar kiválasztott. 

Ahogy azzal már mi is foglalkoztunk, múlt pénteken dőlt el, hogy a 247 jelentkezőből ki az a négy szerencsés, aki megkezdheti csaknem egyéves űrhajóskiképzését. A képzést követően a négy magyar fiatalember közül az egyik az űrbe is kimehet, hogy ott különböző kísérleteket végezzen a Nemzetközi Űrállomáson.

 

Az oldal úgy tudja, hogy a négy űrhajósjelölt egyike Budapestről jött, míg hárman vidéki vármegyeszékhelyekről származnak: ketten Kelet-Magyarországról, illetve az Alföldről, a harmadik pedig a Balaton mellől érkezik. 

 

Ha minden igaz, a négy jelölt nemcsak fizikailag alkalmas az űrutazásra, hanem mindannyian magasan képzettek is: a neurológiától a villanyautókig, energiamérnökségtől a repülő-prototípusokig jártasak.

 

A 2024 végén vagy 2025 elején megvalósuló űrutazással Magyarország lesz a tizedik ESA-tagállam, amely hivatásos űrhajóst küld a Nemzetközi Űrállomásra.

 

Az üggyel kapcsolatban szombat délelőtt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy az űripar a 21. század egyik legdinamikusabban fejlődő iparága lesz. Magyarországnak ezen a területen komoly hagyományai vannak.

 





 





Ezeket olvastad már?
Felfüggesztették a lelkészt, lehet, mégsem öngyilkosság áll elhidegült felesége halála mögött

Felfüggesztették a lelkészt, lehet, mégsem öngyilkosság áll elhidegült felesége halála mögött

Ötméteres zuhanás után egy fémcső nyársalta fel a munkást, csoda, hogy túlélte – 18+-os fotó

Ötméteres zuhanás után egy fémcső nyársalta fel a munkást, csoda, hogy túlélte – 18+-os fotó

Az évszázad csalása - izgalmas új sorozat érkezik a Direct One-ra

Az évszázad csalása - izgalmas új sorozat érkezik a Direct One-ra

Előkerült az eddigi legegyértelműbb bizonyíték az időutazás létezéséről – Video

Előkerült az eddigi legegyértelműbb bizonyíték az időutazás létezéséről – Video

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás