RETRO RÁDIÓ

Ilyet nem hallottál még: bérsimogatót keres egy nő a cicáihoz





Angélának küldetése, hogy az emberek értéknek tartsák az állatokat, ne pedig tárgyaknak, amiket bármikor az út szélére dobhatnak.



Megosztás
Szerző: M.N.
Létrehozva: 2023.03.16.
macska Állatvédők

Nekik is vannak érzéseik!

– kezdte a Metropolnak a Dunaújvárosban élő Szeppesy-Lócsy Angéla mérnöknő, aki eredeti szakmáját háttérbe szorítva inkább az állatok megmentésére koncentrál. A fiatalasszony otthonában és nyaralójában állatmenhelyet nyitott, ahova eddig 38 cicát, egy német juhászt, egy teknőst és egy nyuszit fogadott be. Jelenleg bérsimogatót keres az állatokhoz, olyasvalakit, aki örömmel szeretgeti a kis védenceit.

Angéla szívügye az állatok védelme. Fotó: olvasói

Gyerekkora óta szívén viseli az állatok sorsát

Angéla már kicsi gyerekként vigyázott az állatokra, féltette őket.

„Én ezzel születtem” – mondta. 

„Amikor felfogtam, hogy mi állatokat eszünk, akkor elsírtam magam és többet nem voltam hajlandó húst enni. Ez valahogy az évek során megmaradt. Amikor el kellett döntenem, hogy mi legyen a foglalkozásom, akkor sajnos nem az állatok felé nyitottam, hanem a családi hagyományt követtem. Nálunk mindenki mérnök, így én is az lettem. Aztán az egyik napon történt valami váratlan…”

Bokorban hagyták a kiscicákat

Körülbelül 4-5 évvel ezelőtt történhetett az az eset, amikor a Facebookon megláttam egy posztot kis cicababákról

– folytatta Angéla. 

„Azt írták, hogy a kis újszülötteket egy bokorban találták meg és szükség van segítségre, valaki menjen értük, különben meghalnak. Az én szívem azonnal összeszorult. Láttam, hogy senki sem reagált a posztra, így fogtam magam és elmentem értük.”

Angéla utánanézett, hogyan kell felnevelni az újszülött cicákat, aztán hozzálátott. Ekkor változott meg a teljes élete.

Bármennyire is jelentéktelennek tűnnek, ők is éreznek. Fotó: olvasói

A nyaralót is az állatoknak szentelte

Az évek során egyre több állatot kellett megmenteni, így a cicák mellett lettek madaraink, nyulaink és kutyánk is

– mondta. 

„A madarakat általában fiókaként mentjük meg. Etetjük őket, majd bekerülnek az általunk készített nagy röpdébe, amit Kulcson alakítottunk ki nekik a nyaralónk telkén.”

Angéláék nyaralója egy nagy tanyán áll, ahol halastó is van, amiben mentett halak úszkálnak. Mellette van egy kis erdős rész, illetve egy tisztás is.

„Igazán varázslatos kis helyet sikerült kialakítanunk, ami tavasszal különösen szép. A meggyógyult madarakat itt nyugodt szívvel el tudjuk engedni. Itt él a nyuszink is. Őt babakorában kaptuk, a városban találták. Már bejelentkeztek, hogy hoznának mellé még egyet, mert törpenyuszit vettek, de végül megnőtt, így nem tudják tovább gondozni…”

Programokat szerveznek a gyerekeknek

Angéla szeretné tudatosítani az emberekben, hogy az állatok is éreznek.

Az a célom, hogy ha látunk egy kidobott állatot, akkor ne menjünk el mellette! Ezért vagyunk mi itt, hogy tudják az emberek, hogy van segítség

 – mondta.

A gyerekekre is gondoltak, programokat szerveznek nekik az állatokkal.

„Amikor kicsit jobb idő lesz, akkor megnyitjuk a tanyát, ahova be lehet majd jönni megismerkedni az állatokkal. Természetesen gazdikat is keresünk, így ha valaki beleszeret az egyik kisállatba, akkor azt megbeszéljük, hiszen az a célunk, hogy szerető otthont találjunk nekik. Ezeken a programokon a gyerekek etethetik majd a halakat, a madarakat és megismerkedhetnek az állatok gondozásával.”

Bérsimogatót keres a cicáihoz. Fotó: olvasói

„Bérsimogatót felveszünk!”

Angélának sok dolga van az állatok körül, így szüksége lenne egy kis segítségre.

„Azt szeretném, hogy miközben én takarítok, rendezkedem, addig se legyenek egyedül az állatok. Olyan embereket keresek, akik Kulcsra szívesen eljönnének, hogy néhány órát alkalmanként, vagy akár rendszeresen is az állatokkal legyenek. Aki vállalkozik rá, annak nincs más dolga, mint ülni vagy feküdni, miközben simogatja a cicákat. Szeretnék társaságot nekik, hiszen csodálatos lények…”





 





Ezeket olvastad már?
Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás