
Mit tudunk a budapesti busztüzekről? A vizsgálat szerint felelőtlenség miatt történhettek a kigyulladások
Minden lényeges információt összeszedtünk.
Számolj vele, komoly bosszúságtól kímélheted meg magad!
Európai uniós informatikai átállás miatt az ország valamennyi kormányablakában szünetel az okmány- és járműügyintézés, az okmányirodák pedig zárva tartanak március 7-én, kedden – tudatta a Miniszterelnökség vasárnap.
A Schengeni Információs Rendszer új verziójának üzembe helyezése miatt a kormányablakokban ezen a napon nem intézhetők például a személyi igazolvánnyal, lakcímkártyával, jogosítvánnyal, útlevéllel, diákigazolvánnyal kapcsolatos ügyek, illetve többek között a gépjárműforgalmi engedély, forgalomból való kivonás és forgalomba helyezés ügyintézése is szünetel.
Fontos továbbá, hogy március 6-án, hétfőn csak a délig rögzített kérelmek esetében van lehetőség az azonnali, 24 órás eljárás keretében kiállított útlevelek átvételére aznap 15 óra után a Központi Okmányirodában (Budapest, XIII. ker., Visegrádi u. 110.) – közölte a Miniszterelnökség.
Minden lényeges információt összeszedtünk.
A fiú nem tudott úszni, mégis beugrott húgáért a folyóba.
A repülőgép kapcsolatban állhat az 51-es körzettel.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.