
„Úgy töltöm magam, mint egy Teslát” – Gépekre kötve várja az új szívét a 27 éves srác
Akkumulátorral a mellkasában él a 27 éves Liam.
Valaki fel is ismerte a férfit a felvétel alapján.
Mint arról korábban beszámoltunk, a X. kerületi rendőrség hajtóvadászatot indított egy férfi ellen, aki négy lányt szemelt ki magának, de nem bírt el velük.

A gyanúsított négy lány mellé szállt be a liftbe egy kőbányai társasházban és szeméremsértő módon kezdett viselkedni. Azonban mint kiderült, rossz lóra tett és a fiatalok összefogva, együttes erővel elkergették.
A férfiról felvételt is készített a lépcsőház biztonsági kamerája, ami alapján a rendőrök keresni kezdték. Az eset még tavaly október 2-án hajnali 2 óra körül történt, de a felvétel kedden járta be a sajtót. Nem hiába, a videón szereplő férfit még aznap felismerte valaki és el is fogta a rendőrség.
A BRFK kedden közzétett felhívása alapján valaki felismerte a szatírkodó férfit, akit a fővárosi rendőrök 15 óra 30 perc körül Budapest II. kerületében elfogtak. A 24 éves K. Kristiant a X. Kerületi Rendőrkapitányságon folyamatban lévő eljárásban szeméremsértés megalapozott gyanúja miatt hallgatják ki
- számolt be az örömteli fejleményekről a rendőrség.

Akkumulátorral a mellkasában él a 27 éves Liam.


Vasárnap hidegfront tör be az országba.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.