
Pincébe zárta és éveken át rabként tartotta sógornőjét egy könyörtelen nő
Az áldozat hosszú idő után sikeresen elmenekült.
Elég morbid esemény híre látott napvilágot Mexikóban, miután kiderült, hogy egy helyi állatkert igazgatója a vezetése alatt álló intézményben gondozott törpe kecskéket vágatott le, majd szolgáltatott fel a saját munkatársainak.
Mondanunk sem kell, hogy amellett, hogy mennyire visszataszító dolgot művelt a férfi, tettével nemcsak visszaélést követett el, de még veszélyeztette is az emberei egészségét, miután az állatkerti kecskék húsa nem éppen emberi fogyasztásra lett kitalálva.

Az esetről a Sky News számolt be, írásukból kiderül, hogy számos visszaélésre derített fényt egy vizsgálat a Mexikó déli részén fekvő Chilpancingo állatkertjében. Többek között az is kiderült, hogy az állatkertből állatot is eladtak, elcseréltek.
A legdurvább eset pedig kétségkívül az volt, amikor az igazgató, Jose Ruben Nava utasítására levágtak négy hím törpe kecskét, majd azokat sütötték meg a dolgozók karácsonyi bulijára.
A Sky News Fernando Ruiz Gutierrez, a környezetvédelmi hivatal vezetőjére hivatkozva azt írja, hogy az igazgató veszélyeztette munkatársai egészségét, az összejövetelen felszolgált kecskehús ugyanis alkalmatlan volt emberi fogyasztásra. A szakember hozzátette: az állatkert igazgató egy zebrát szerszámokra cserélt, afrikai marhákat és szarvasokat pedig magánszemélyeknek adott el.
Gutierrezt végül január 12-én váltották le, miután egy szarvas gyanús körülmények között pusztult el az intézményben.

Az áldozat hosszú idő után sikeresen elmenekült.

Nem ígért sok jót az emberiségnek.

A fiatalnak csontvelő-átültetésre volt szüksége.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.