RETRO RÁDIÓ

„Közösségi költségvetés”: ez maga a Karácsony-jelenség, csak beszélni, de nem tenni semmit – mondja Wintermantel





A főpolgármester egyesre vizsgázott a közösségiköltségvetés-projektből is, amelyet 2020-ban indított a Városháza – vélekedik Wintermantel Zsolt. A Fidesz–KDNP frakcióvezetője szerint ez maga a Karácsony Gergely-jelenség: beszélni valamiről, utána nem csinálni semmit...



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.01.17.
Módosítva: 2023.01.17.
Karácsony Gergely Wintermantel Zsolt közösségi költségvetés ötletek Budapest

 Nem veszi komolyan saját magát, a saját maga által fontosnak tartott ügyeket és a budapestieket sem – mondta a Metropolnak Wintermantel Zsolt. Karácsony eredeti programjának az lett volna a lényege, hogy a fővárosiak olyan ötleteket javasolhatnak online a városvezetésnek, amelyeket megvalósítanak Karácsonyék, akik a „nyitott döntéshozatal” hívei – legalábbis papíron. Mert ugye most bebizonyosodott: a budapestiek ötletelnek, de valójában szinte semmi sem történik...

Tavaly decemberben már a 3. közösségi költségvetés ötletelése zárult le, de még az első megvalósításával is komoly hiányok vannak – Fotó: Bánkúti Sándor / Metropol


A probléma csak azzal van, hogy eddig szerény a teljesítménye a baloldali városvezetésnek, hiszen 3 év alatt csupán 5 olyan projektet valósítottak meg, amelyet a budapestiek kértek. Ezekre összesen 181 millió forintot fordítottak 2020/2021. időszakban, amelyre egyébként takaros összeget, 1 milliárdot különítettek el, mint az azt követő időszakokra is, például 2021/2022-re, amikor egyetlen új sem valósult meg, csak 18 megvalósítás alatt lévő projekt van azóta is folyamatban.

A közösségi költségvetés indítása óta minden évben elérhető a város lakói, használói számára. A közösségi költségvetés egy olyan – általában önkormányzati – program, amelynek keretében a település költségvetéséből bizonyos összeg felhasználására a város lakói tehetnek javaslatot. A fővárosi közösségi költségvetés keretében 1 milliárd forintos keretből valósítja meg az önkormányzat a lakosok által beadott ötletek közül a legnépszerűbbeket.

A közösségi költségvetéssel két alapvető probléma is van Wintermantel szerint.

 

Wintermantel szerint karácsony ezt a kampányígéretét sem valósította meg – Fotó: Mirkó István / Magyar Nemzet

A közösségi költségvetés a főpolgármester kampányának egyik hangsúlyos eleme volt, de jól láthatóan a beérkezett javaslatokat nem tudják megvalósítani. Csúsznak velük, vannak olyanok, amelyeket még el sem kezdtek. Ez maga a Karácsony Gergely-jelenség! Sokat beszélni valamiről, amiből utána nem lesz semmi

– hangsúlyozta a kormánypárti fővárosi politikus, aki hozzátette: „Ráadásul a budapesti polgárok javaslataiból jól látszik, hogy számos olyan van közöttük, amely a Fővárosi Önkormányzat alapfeladata, de hiányzik a városból jelenleg. Például, hogy legyenek nyilvános vécék, vagy a parkokban padok és kutyafuttatók. Tehát egyszerű, alapvető dolgok, amelyet egyébként a kerületi önkormányzatok városszerte vagy a vidéki önkormányzatok a saját területükön normális esetben csinálnak, végeznek. Ily módon a beérkező javaslatok egyben nagyon komoly kritikát is megfogalmaznak a jelenlegi városvezetéssel szemben. Másrészt lesújtó a tudat, hogy nemhogy egy nagy közlekedési rendszer átszervezését nem tudják megoldani, hanem egyszerű ötletek csúsznak éveket ahhoz képest, mint ahogy azt a javaslatokban, illetve az eredeti ütemtervhez képest elképzelték.”


Ezeket valósította meg Karácsony Gergely a 2020/2021. évben

  • Kerékpártámaszok létesítése városszerte – 50 millió Ft – egy évet csúszott.

Az eredetileg kijelölt 93 helyszín közül 78-on valósult meg a fejlesztés tavaly október elejéig. A közel 28 millió Ft maradványösszegből valamikor további 131 kerékpártámaszt telepítenek.

  • Ingyenes sportolási lehetőség biztosítása – 6 millió Ft – egy évvel később indult el 14 sportággal.
  • Városi erdők – 50 millió Ft – másfél évet csúszik.

Két erdőben megközelítőleg 5600 db erdészeti facsemetét ültettek ki. A projekt 2023 tavaszán fejeződik be padok, piknikasztalok, hulladékgyűjtők, információs táblák, futballkapu stb. kihelyezésével.

  • Állatterápiás programok idősotthonokban – 25 millió Ft – egy éves csúszással.

Legyenek állatterápiás programok az idősotthonokban. A programokba bekapcsolódhatnak óvodák is. A megvalósítás a gyulai, kamaraerdei és kőbányai idősek otthonaiban tavaly ősszel kezdődött meg, valamikor hamarosan csatlakozik Újbuda is.

  • Több ivókutat a városba – 50 millió – két év csúszás.

Három ivókút készült el, 12 folyamatban (előkészítés, tervezés vagy kivitelezés alatt – mint írják), 10 esetben a helyszínt kijelölték. A 25 db kút csak 2023 év végére készül el.

 





 





A dosszié további cikkei
Ezeket olvastad már?
Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás