RETRO RÁDIÓ

Itt vannak a kihallgatási jegyzőkönyvek: üzemszerűen, bűnszervezetként, évek óta működött a brüsszeli korrupció





Újságírók megszerezték a beismerő vallomásokat. Eszerint már 7-8 éve gondosan felépített bűnszervezetként tevékenykedett az Európai Parlament szocialista elnökének korrupt csapata.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2023.01.17.
Módosítva: 2023.01.17.

Eközben Eva Kaili és társai – köztük olyan magyar politikusok, mint az MSZP-s Gurmai Zita vagy Ujhelyi István – álszent módon támadták Magyarországot, nyilvánvalóan azért, hogy a vesztegetési pénzekről, sok száz millió euróról eltereljék a figyelmet.

Újságíróknak sikerült többoldalnyi dokumentumot megszerezni a belga rendőrség kihallgatási jegyzőkönyveiből. Ami kiderült, felülmúl minden eddigi információt. A Metropol összegyűjtötte az egyre terebélyesebb bűnügy legfrissebb fejleményeit.

A brüsszeli korrupciós botrány érintettjei 2019 második felétől kezdődően egészen a 2022 decemberi lebukásukig – tehát több mint három éven át – Eva Kaili brüsszeli lakásán bőröndökben tárolták a külföldi államoktól kapott sok száz milliónyi kenőpénzt. De a korrupciós ügyletek már a 2010-es évek közepén elkezdődtek, a brüsszeli hatóságok szerint már 7-8 éve rendszeresen megvesztegették a brüsszeli baloldali politikusokat!
Az eurókötegeket egy előre lefektetett ütemterv szerint egymás között szétosztva, a maffia és a drogkereskedők által használt módszerekkel, kisebb, néhány milliós tételekre bontva, aztán sokféle számlára elhelyezve, később elsősorban ingatlanokba befektetve igyekeztek tisztára mosni. A kihallgatási jegyzőkönyvek részleteit elsőként a görög SKAI televízió tette közzé, megszerezve a belga rendőrségi vallomások leiratát
A nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvek szerint Kaili kihallgatása során eleinte megpróbálta tagadni az érintettségét, ám a nyomozók kérdéseire válaszolva többször is ellentmondások sorába keveredett. Ezután logikai bukfencektől hemzsegő érveléssel igyekezett bizonygatni az ártatlanságát. Például azt állította, ő sosem kíváncsiskodott, hogy a férje, Francesco Giorgi miért hordott közös lakásukra eurószázezrekkel teli bőröndöket éveken keresztül. Mint fogalmazott: „nem különösebben érdekelt a pénz eredete. Azt hittem, a párom ilyen jól keres”. Hogy miért bőröndökben érkezett a készpénz, arra nem tudott semmiféle magyarázatot adni.

Eva Kaili többször is nevetséges önellentmondásba keveredett kihallgatása során. Szánalmas magyarázatok sorával próbálkozott


Kaili mentelmi joga kulcsszerepet játszott

A belga ügyészség már írásban rögzített álláspontja szerint a korrupciós botrányban érintett személyek azért használták Kaili brüsszeli otthonát a kenőpénzek tárolására, mert az ingatlant mentelmi jog védte, így a belga hatóságok nem tarthattak ott házkutatást nyomós ok nélkül. Azt maga Kaili többször is elismerte, hogy tudott a lakásában „parkoltatott” pénzzel teli bőröndökről, de állítása szerint egy percig sem gyanakodott arra, hogy ennek illegális cselekményhez lehet köze.
A nyomozás jelenlegi állása szerint 2019-et megelőzően Kaili egyik tettestársának, Pier Antonio Panzeri korábbi olasz baloldali EP-képviselőnek az otthonát használták ugyanerre a célra, de a politikus ebben az évben kikerült az Európai Parlamentből, így a mentelmi joggal járó „védettsége” is megszűnt. A pénz megőrzésének feladata ezért szállt át Kailire. Az Európai Parlament szocialista alelnökeként érinthetetlennek tűnt.

 Eva Kaili lakásán 600 ezer euró készpénzt találtak a brüsszeli hatóságok

A lebukás után igyekezett eltüntetni a bizonyítékokat

Noha vallomástétele során Kaili következetesen tagadta az érintettségét, azt azért elismerte, közvetlenül letartóztatása előtt ő maga adott utasítást Brüsszelben tartózkodó édesapjának, hogy tüntessen el egy készpénzzel teli bőröndöt, valamint férje személyes holmiját a lakásból. Az Európai Parlament baloldali alelnöknője erről gyerekesnek mondható magyarázattal szolgált. A jegyzőkönyvek szerint azt állította, hogy nem tudott férje letartóztatásáról, azt hitte, azét nem jött haza, mert „autóbalesetet szenvedett”.  És hogy csak ekkor nézett bele az egyik pénzzel teli bőröndbe. Nagyon megijedt, amikor kinyitotta, és csak egyfajta pánikreakcióként igyekezett megszabadulni a hatalmas összegtől.
„Apám semmilyen kapcsolatban nem állt a férjemmel. Ő csak nagypapa minőségében vitte el a bőröndöt” – áll a nyilvánosságra került belga rendőrségi jegyzőkönyvekben. Kaili a nyomozók szerint itt is önellentmondásba keveredett, korábban ugyanis azt állította, hogy tudott a pénzzel teli bőröndről, de az nem a férjéé volt. 


Csütörtökön újra vallomást tehet

Ahogy arról a brüsszeli sajtó már korábban beszámolt, a belga ügyészség január 19-e és 21-e között kiegészítő vallomásra ismételten beidézte Kailit. A politikusnak ekkor lehetősége lesz feltárni az eddig ismeretlen összefüggéseket az otthonában talált pénzkötegek valódi eredetét illetően. Brüsszeli források szerint az Európai Parlament volt alelnökének vallomása döntő jelentőségű lehet abból a szempontból, hogy a belga ügyészség továbbra is előzetes letartóztatásban tartja-e fogva – mint megírtuk, egy luxusbörtönben... 
Egy, a görög sajtónak nyilatkozó büntetőjogász szerint Kaili mostanáig egyáltalán nem bizonyult együttműködőnek a hatóságokkal, valamint a logikai bukfencekkel teli vallomása miatt alig van esélye arra, hogy kikerüljön az előzetes letartóztatásból.

 





 





Ezeket olvastad már?
Elege lehetett a kutyakakiból egy újbudai lakónak, sajátos módszert vethetett be a négylábúak ellen

Elege lehetett a kutyakakiból egy újbudai lakónak, sajátos módszert vethetett be a négylábúak ellen

Orbán Viktor profilt változtatott a Facebookon

Orbán Viktor profilt változtatott a Facebookon

Fejlemény az Andrássy úti Louis Vuitton üzlet kirablásának ügyében

Fejlemény az Andrássy úti Louis Vuitton üzlet kirablásának ügyében

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában, nem érdemelnek még egy esélyt a brüsszeli vezetők

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában, nem érdemelnek még egy esélyt a brüsszeli vezetők

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás