RETRO RÁDIÓ

Horrorbaleset Debrecenben: Előre érezhette a tragédiát a 21 éves Attila





Borzalmas tragédia történt a hétvégén Debrecenben. Egy 21 éves fiatal a helyszínen életét vesztette.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.01.08.
baleset Debrecen tragédia

Azonnal szörnyethalt egy fiatal férfi, miután szombatra virradó éjszaka két személygépkocsi ütközött a debreceni Vágóhíd utcai felüljárón. Egy luxusautó ismeretlen okokból áttért a menetirány szerinti bal oldali sávba, majd a Attila gépjárművébe rohant.

Fotó:  Hajdu-Bihari Napló

A létavértesi Attila 45 km/órával haladt a saját sávjában 25 éves, de masszív autójával. A Volkswagen Golf 3-as kabriót a család fél évvel ezelőtt vásárolta. A balesetben annyira összetört, hogy nem lehetett felismerni. Az ütközés erejét mutatja, hogy a sofőr üléssel együtt kizuhant az autóból. Amire a fiatal édesanyja kiért a helyszínre, Attila holttestét elszállították.

Összetört a gyászoló édesanya

Muszáj volt kimennem, hiszen az én kisfiam halt meg a helyszínen.

A vasúti sín korlátján maradt egy kis szövetdarab a gyermekemből, azt én szedtem össze

– zokogott Anna, Attila édesanyja.

A fiam mindenhová magával vitt az autóval. Mondogattam is neki, hogy ha ott ül mellette egy ősz hajú asszony, azt fogják hinni, hogy ő a barátnője, de ő közölte, hogy „anya, ez engem nem érdekel, mert szeretlek” – mesélte a gyászoló asszony.

Fotó:  Hajdu-Bihari Napló

A gyermekemet még nem láttam, de mindenképpen szeretném megnézni. A család erről megpróbál lebeszélni, de nem hagyom magamat. Sajnos azt sem mondták meg nekem, hogy ki értesítette a mentőket, és nem tudom, mikor halt meg a gyermekem.

Attila húga is a kocsiban ült volna

A Bors információi szerint Attila elektrotechnikusnak tanult, majd Létavértesen helyezkedett el fegyveres biztonsági őrként. Volt, hogy a határt is őrizte. Rendőrségi alkalmazottként szeretett volna a hivatásos állományba átmenni, ezért most készült elvégezni a rendészeti szakközépiskolát. A fiúnak barátnője nem volt, a haverjai ugratták is azzal, hogy neki az autója a szerelme. Extrákkal nem szerelte fel, ám új felnivel és téligumival igen.

Édesanyja elmesélt: majdnem a húga is ott ült Attila mellett a kocsiban azon a végzetes napon. A fiatal férfi azonban valamiért nemet mondott neki. A tinilány ennek köszönheti az életét.

Fotó:  Hajdu-Bihari Napló

Nem akarjuk hagyni, hogy a tragédia okozását a vétkes sofőr megússza. Nem hagyhatjuk annyiban. Nem lehet feldolgozni, hogy a fiamat soha többé nem ölelhetem meg.

Ő volt a mindenem. Rajta kívül egy 17 éves lányom van. A baleset előtt is menni szeretett volna a bátyjával, ám Attila határozottan megmondta, hogy most nem mehet. Hogy miért, nem tudjuk. Máskor soha nem utasította vissza a testvérét

– emlékezett vissza Anna.

Attila az őt ismerők szerint soha nem ivott, pláne vezetés előtt. Rendszeresen találkozott a barátaival a benzinkutakon, hogy az autókat körbeállva megbeszéljék, hogy kivel mi történt. A végzetes napon is egy összejövetelről tartott hazafelé. A baleset előtt két perccel még intett egy barátjának az autóból.









Ezeket olvastad már?
Két halott Ferihegynél: Hét nepáli menekült el a rommá tört autóból

Két halott Ferihegynél: Hét nepáli menekült el a rommá tört autóból

Rettegnek a lakók Újbudán – lassan mindennap kioltanak egy életet

Rettegnek a lakók Újbudán – lassan mindennap kioltanak egy életet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

Álmai tortáját rendelte meg egy nő: durván félreértették – Videó

Álmai tortáját rendelte meg egy nő: durván félreértették – Videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás