RETRO RÁDIÓ

„Sírva fakadok, ha hallom” – 200 éves idén a Himnusz





Január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját: a kézirat szerint Kölcsey ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását. Megkérdeztük az embereket, hogy mit jelent számukra nemzetünk legfontosabb verse.



Megosztás
Szerző: Kis Dalma Róza
Létrehozva: 2023.01.23.
Módosítva: 2023.01.23.
himnusz évforduló

„Isten, áldd meg a magyart…” – énekeljük minden nemzeti ünnepünkön, sporteseményeken és Újévkor is. Az iskolában mindenki által megtanult vers idén ünnepli 200. születésnapját. Ez a nyolc versszak mindenkinek mást jelent, abban azonban a legtöbb magyar véleménye megegyezik, hogy a nemzeti hovatartozásunk fontos része Kölcsey Ferenc Himnusza. 

A kéziratot 1823. január 22-én tisztázta le Kölcsey Ferenc. Fotó: MTI

A nemzeti identitás része

Számomra nagyon sokat jelent ez a vers, mert ez volt az első, amit fejből megtanultam még a nagymamámtól, óvodásként

– árulta el lapunknak Edit. 

Egy nagyon erős, magyar identitás része  – tette hozzá. Zsolt szerint minden, ami jó, az benne van a Magyar Himnuszban

Amikor a Himnuszt hallom, akkor büszkeség tölt el, hogy magyar vagyok

 – emelte ki. 

Így érez Szabolcs is, akinek a sporteseményekhez kötődik leginkább nemzetünk verse. 

– Én nyomon követem a kézilabdát, és az egy eléggé meghatározó pillanat volt, amikor a női és a férfi válogatott nyert, és felcsendült a Himnusz. Diadalmas érzés ilyen győzelmi pillanatban meghallani – mesélte lapunknak. 

Kölcsey Ferenc
A Himnuszt Erkel Ferenc zenésítette meg 1844-ben. Fotó: MTI

Mély érzelmek és büszkeség

Sírva fakadok, ha meghallom. Nagyon szeretem

 – mondta lapunknak Landek Lajosné, aki nyugdíjasként már jobbára csak a televízióban hallja a Himnuszt, valamilyen eseményhez kapcsolódóan

Nagyon fontosnak tartom, hogy a mai gyerekek is megtanulják ezt a verset, és nemcsak azt a részét, amit énekelni szoktunk, hanem az egészet – tette hozzá. Horváth Tamás szerint bár kissé szomorkás a vers szövege, ez is emlékeztet minket országunk történelmére: 

– Mély érzéseket kelt bennem a szövege és a dallama is. Ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy honnan jöttünk és hová tartunk – mondta Tamás. 

Már térkép is készült hozzá

A Pécsi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézetének munkatársai, dr. Tésits Róbert és dr. Alpek B. Levente térképre vitték a Himnuszban szereplő földrajzi helyeket. A szakemberek remélik, hogy az ábra az álmosdi Kölcsey Ferenc Emlékházban kaphat majd helyet, a költő életével kapcsolatos kiállításon.

A magyar kultúra napját egyébként 1989 óta ünnepeljük, ugyanis a kéziraton szereplő dátum szerint Kölcsey Ferenc január 22-én írta meg a Himnuszt, 1823-ban. Az emléknapon a magyarság szerte a világban megemlékezik a magyar kulturális értékekről kiállításokkal, koncertekkel és irodalmi eseményekkel.

 





 





Ezeket olvastad már?
Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás