
Pincébe zárta és éveken át rabként tartotta sógornőjét egy könyörtelen nő
Az áldozat hosszú idő után sikeresen elmenekült.
Két hónap alatt összesen 3000 üzenettel bombázta szíve választottját az oktató, miközben otthon várta a vőlegénye.
A 24 éves, Wight-szigeten élő, brit Ellen Cadman-Smith csúnyán rákattant 15 éves tanítványára. A fiút 3000 „szerelmes” üzenettel bombázta a nő. Végül úgy bukott le, hogy a fiú anyja megnézte gyermeke telefonját, amely hemzsegett az obszcén sms-ektől. Az anya rögtön feljelentést tett. A bíróságon felolvastak az írások közül néhányat. „Azt hiszem, beléd vagyok esve. Olyan dolgokra gondolok most, amikre nem kéne” – írta egyik alkalommal egy kacsintós szmájli kíséretében a tanárnő.
„Most félmeztelen vagyok, de sajnos nem kaphatlak meg. Te is tudod, miért” – osztotta meg tanítványával hiányos öltözékű gondolatát a tanerő egy másik alkalommal.
A tanárnőt elkísérte a bíróságra a vőlegénye is, és amikor azt mondták neki, kérjen bocsánatot a fiútól, a párjára nézve közölte: „Soha nem kérek bocsánatot!”
A bíróság szerint a nő szellemileg nem alkalmas arra, hogy vádalkut kössön, illetve tárgyalásra kerüljön az ügye, így végül az esküdtszék ítélte őt el: öt évig tartó, úgynevezett szexuálisártalom-megelőzési határozatot szabtak ki rá. Emellett nem beszélhet 16 éven aluliakkal a közösségi médiában, nem törölheti a keresési előzményeit. Ráadásul öt évre felkerül a szexuális bűnözők listájára és eltiltják a gyerekekkel való foglalkozástól is.

Az áldozat hosszú idő után sikeresen elmenekült.

Nem ígért sok jót az emberiségnek.

A fiatalnak csontvelő-átültetésre volt szüksége.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.