
Eltűnt egy angyalarcú fiatal lány Budapesten
Te nem láttad őt?
November 18-tól Budapest szívében, a Vörösmarty téren és a Szent István téren is megnyitja a kapuit a két legnagyobb budapesti karácsonyi vásár. Közben sorra indulnak be az ünnepi rendezvények a többi kerületben is.
Mától december 31-ig tart a Vörösmarty Classic Xmas a Vörösmarty téren. A belvárosiak számára ingyenes közösségi programokkal – adventi gyertyagyújtó ünnepséggel, adventi hangversennyel, Szent Miklós-napi rendezvénnyel, gyermekek karácsonyi jótékonysági ajándékozásával és vendéglátásával – nyújtanak lehetőséget az élményekkel teli, tartalmas időtöltésre.
Miután a Fővárosi Önkormányzat lemondott a Vörösmarty téren megszokott adventi vásár megvalósításáról, és közben az V. kerülethez került át a tér fenntartása, ezért a Belváros úgy döntött, mégis lesz idén karácsonyi vásár. A belvárosi önkormányzat a Szent István teret 85%-os, a Vörösmarty teret 90%-os kedvezménnyel adta használatba, összesen közel 20 millió forintért. A teljes befolyt összeget a közterületek fenntartására fordítják, közterület-tisztántartási, zöldfelület-fenntartási és közútkezelési feladatokra.
Ugyancsak ma nyitja meg a kapuit a másik nagy belvárosi karácsonyi forgatag, az Advent Bazilika a Szent István-bazilika előtti téren. Az eseményen fényfestés, szelfipont és jégpálya is lesz. A gasztronómiai különlegességek sem maradnak el, a street food és barbeque-fogásoktól kezdve a magyar csárdakultúra-ételekig számtalan finomság várja az érdeklődőket. A téren 120 hazai kiállító található meg a kézműves termékeivel.
Idén újra ünnepi hangulat várja a IV. kerületieket, a Szent István téri népszerű adventi vásáron. Az érdeklődőket november 26-a és december 23-a között a városháza egyik oldalán jégpályával, a másik oldalán vásárral várják, ahol lesz forralt bor és tea is. A koncertek idén elmaradnak.
December 4-én, 11-én és 18-án tartják meg a WAMP karácsonyi designvásárt a Fővám tér 11–12.-ben. Az eseményen minőségi ajándékok közül válogathatunk, legyen szó ötletes gyerekjátékokról, igényes printtermékekről, hazai tervezők által megálmodott különleges ruhákról és kiegészítőkről, de vehetünk finomságokat is.
November 26-án rendezik meg az Újbudai Karácsonyi Vásárt az Allee bevásárlóközpont melletti forgalmas sétányon (Kőrösy József utca 7.). Igazi téli hangulatról a forró téli italok, édességek és street food finomságok gondoskodnak.
November 25-én 10–17 óra között a vakok iskolájában (Ajtósi Dürer sor 39.) karácsonyi kézművesvásárt tartanak. Az érdeklődőket sok szép új kerámiával várják, de válogathatunk a régi akciós termékek között is.
Négy alkalommal, november 27-én, december 4-én, 11-én és 18-án a hazai iparművészet remekműveiből vásárolhatunk ajándékokat szeretteinknek. Lehetőség lesz találkozni is a tárgyak alkotóival, illetve megismerni a műalkotások anyagát, stílusát, történetét. A rendezvény ingyenes.
December 24-ig délelőtt 10 és este 8 között 30 kiállító várja a lakosokat a Kosutiban, Pesterzsébet sétálóutcájában. A vásáron lesznek különleges ételek és italok, hétvégente pedig szórakoztató műsorok várják a családokat.
Érdemes kivárni a vásári időszakot a XXIII. kerületben, ugyanis a Hősök terén adventi programokkal készülnek a lakosok számára. November 26-tól december 17-ig kézműves foglalkozásokat tartanak a gyerekek számára a Galéria ’13-ban (Hősök tere 13.). Az ünnepi időszak alatt lesznek zenés programok és karácsonyi gyertyagyújtás is.
Te nem láttad őt?
Nagyon idegesíti ez az új szokás.
Magyarország érdeke az, hogy ne jöhessen létre újabb nukleáris fegyverarzenál a világban.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre