Elindult a koronavírus-járvány új hulláma Németországban, ezért ismét viselni kell a maszkot zárt térben és be kell adatni a negyedik oltást - javasolta a szövetségi egészségügyi miniszter egy szerdán ismertetett nyilatkozatában.
Karl Lauterbach a Rheinische Post című lapnak elmondta, hogy „sajnos valósággá vált”, amitől tartottak, vagyis elindult a járvány nyári hulláma.
Az uralkodó vírusváltozatok nagyon könnyen terjednek, a járványlassító korlátozásokat pedig már szinte mind visszavonták, így nem érvényesül a nyári időjárással járó szezonális hatás, amely automatikusan, külön korlátozások nélkül is fékezné a kórokozó terjedését.
Ezért a következő hetekben nemigen lehet a helyzet javulására számítani - fejtette ki a legtekintélyesebb járványügyi szakértők közé tartozó miniszter.
A szociáldemokrata politikus egy Twitter-bejegyzésében is kiemelte, hogy elindult a nyári hullám, amelynek „legjobb ellenszere az önkéntes maszkviselés zárt térben és a negyedik védőoltás”.
Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) elleni negyedik oltás „véd a súlyos megbetegedés ellen, és néhány hónapig csökkenti a fertőzés kockázatát, bár nem teljes mértékben” - írta a miniszter.
A napi új regisztrált fertőződések száma az utóbbi napokban meredeken emelkedett Németországban. A Die Welt című lap egy keddi elemzésében kimutatta, hogy a napi új esetek előző hét napra vetített átlaga egy hét alatt 116,6 százalékkal emelkedett - 27 481-ről 59 532-re -, ami a legnagyobb mértékű növekedés a járvány 2020 tavaszi kezdete óta.
A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) szerdai kimutatása szerint az utóbbi 24 órában 92 344 fertőződést és 112 halálesetet regisztráltak. A járvány kezdete óta így már 27 007 429 fertőződést mutattak ki teszttel, a halálos áldozatok száma pedig 140 026-ra emelkedett.
A szövetségi kormány adatai szerint a Covid-19 elleni teljes oltással a lakosság 75,9 százaléka - 63,1 millió ember - rendelkezik. A teljes oltás utáni első emlékeztető oltást 59,8 százalék - 49,7 millió ember - kapta meg, a negyedik oltásnak számított második emlékeztető oltást viszont csupán 6,4 százalék, azaz 5,3 millió ember.
Az oltatlanok a lakosság 22,4 százalékát teszik ki, 18,6 millióan vannak. Közülük négymillióan négyévesnél kisebb gyerekek, akiknek még nincs oltóanyag.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre