
Tragédia a vidámparkban: fia mellett érte a halál az édesapát
A családja szeme láttára halt meg a vidámpark vendége.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolTámogatásokkal, fiktív számlákkal és hitelekkel csaknem négymilliárd forintot csalt el egy budapesti bűnszervezet, amely többek között vagyonvédelmi szolgáltatásokat végzett - közölte a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.
Mészáros Gábor tájékoztatása szerint a nyomozók Budapesten és további öt megyében, hetven helyszínen tartottak házkutatásokat. Harminc embert fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként, közülük hatot őrizetbe vettek, majd letartóztattak.
A bűnszervezet eleinte számlagyárat működtetett, majd az őrzésvédelem területén tevékenykedett. A munkavállalók után járulékokat, a vagyonvédelmi szolgáltatás után áfát nem fizetett. Valótlan adatokkal, hamis iratokkal támogatásból és hitelből származó pénzeket is megszereztek a szervezet tagjai.
Az eljárás során nagy értékű autókat, több száz millió forint készpénzt foglaltak le, valamint ingatlanokat és bankszámlákat zároltak mintegy 1,7 milliárd forint értékben. A nyomozással egymilliárd forint jogtalanul igényelt hitelösszeg kiutalását is sikerült megakadályozni.
A bűnszervezet irányítóját a hegyeshalmi határnál a MERKUR bevetési egység fogta el. Az érintettek ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt indult eljárás.

A családja szeme láttára halt meg a vidámpark vendége.

Pilóták közti incidens miatt adhattak vészjelzést.

Te is sokszor csipegetsz belőle?
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.