
A legkisebb koporsó a legnehezebb: tragikus módon vesztette életét a 9 hónapos Oliver
A kisfiú holttestét csak napokkal később találták meg.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság folytatja az eljárást a buszban felejtett négyéves kislány ügyében, miután a gyermek pénteken elhunyt - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
Mári Ilona elmondta: a továbbiakban halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt, szakértők bevonásával vizsgálja a rendőrség az eset körülményeit.
A kislányt a debreceni gyermekklinika intenzív osztályán ápolták. A Debreceni Egyetem (DE) sajtószolgálata péntek délután az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az intenzív osztály szakemberei mindent megtettek, hogy megmentsék a kislány életét, de a legmagasabb szintű ellátás ellenére a gyermek meghalt.
Korábban a szoljon.hu adott hírt arról, hogy „életveszélyes állapotban vittek kórházba egy négyéves kislányt, akit egy gyermekeket szállító kisbuszban felejtettek kedd reggel Tomajmonostorán és csak délután találtak rá”.
Kardos József, az Országos Mentőszolgálat Jász-Nagykun-Szolnok megyei vezető mentőtisztje az MTI-nek akkor megerősítette: a mentők a kislányt életveszélyes állapotban, mentőhelikopterrel vitték kórházba, Debrecenbe.
A megyei rendőr-főkapitányság az MTI-vel azt közölte, hogy még aznap eljárást indított a Karcagi Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt, és egy ötvenhat éves kunhegyesi lakost hallgattak ki gyanúsítottként.
A kisfiú holttestét csak napokkal később találták meg.
Egy tisztasági karbantartást sikerült kiharcolnia a Fidesz–KDNP fővárosi frakciójának.
Sokkoló részletek derültek ki a gyermekbántalmazási ügyről.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre