Kiderült! Itthon nem vonult börtönbe a veronai busztragédia vétkes sofőrje

Nem vonult börtönbe Magyarországon a veronai buszbaleset felelőse. V. János feje felett még ősszel mondta ki az olasz bíróság a jogerős ítéletet, amely szerint 6 évet kell a rácsok mögött töltenie. A Békéscsabán élő sofőrről a városban azt beszélik, hogy már megkezdte büntetése letöltését, a Bors azonban kiderítette, hogy ha ez igaz is, biztosan nem itthon.



Megosztás
Szerző: metropol
Létrehozva: 2022.05.03.
tragédia

Szinte felrobbant a tárgyalóterem a jelenlévő gyászolók indulataitól az olasz bíróságon, amikor tavaly ősszel kimondták a jogerős ítéletet a veronai buszbaleset ügyében. V. János első fokon kiszabott 12 éves ítéletét a felére mérsékelték, vagyis a sofőrnek hat évet kell a börtönben töltenie, amiért 2017 januárjában a Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait és tanárait egy sítúráról hazahozó busszal balesetet okozott. A jármű szinte porig égett, 17-en pedig meghaltak.

Az élettárs indulatosan reagált

A gyakorlat szerint a bíróságon szabadlábon védekező terhelteknek a jogerős ítélet kiszabása után általában fél éven belül kell a büntetésük letöltését megkezdeniük. Ez mostanában mindenképpen esedékessé válik.

A Bors szeretett volna feltenni néhány kérdést V. Jánosnak, ezért megpróbálta őt a békéscsabai otthonánál felkeresni. Amikor az ablakon bekopogtattak, az élettársa nézett ki. – János nincs itthon! – mondta az asszony határozottan, majd amikor azt firtatták, hogy vajon bevonult-e a börtönbe, a nő indulatossá vált.

Senkinek semmi köze hozzá! Maguk újságírók, ugye? Hívom a rendőrséget – kiabálta, és azt sem volt hajlandó elárulni, hogy V. Jánost gyötri-e a bűntudat.

Volt, aki beszélgetett vele nemrég

A sofőrt Békéscsabán, az utcájában szinte mindenki ismeri. A helyiek egy része azt beszéli, hogy már bevonult a rácsok mögé.

Rég nem láttuk, pedig korábban sokat mászkált az utcán. Biztosan megvan az oka, hogy ki sem dugja az orrát a házból. Szerintem Olaszországba ment. Legalábbis, ha van egy csepp esze – nyilatkozta a Borsnak a V. család ismerőse. Szavainak ellentmond, amit egy másik szomszédtól tudott meg a lap.

Néhány nappal ezelőtt váltottam vele két szót a cseresznyefa virágzásáról. Nagyon meggyötörtnek tűnt – hadarta el a hölgy.

Itthon biztosan nem vonult börtönbe

A Bors biztos forrásból megtudta, hogy János Magyarországon nem kezdte meg a büntetése letöltését. Ez több okból lehetséges: vagy még nem hívták be, vagy egészségi okokból halasztást kért és kapott, de az is lehetséges, hogy úgy döntött, nem igényli, hogy itthon vonuljon rácsok mögé. Ezt sokan azért nem tartják valószínűnek, mert egy olaszországi börtönben nyilván ritkábban tudnák látogatni a szerettei, ráadásul vélhetően nyelvi nehézségei is adódnának.

A gyászolók már börtönben látnák

Krizsány László a kislányát, Flórát vesztette el a tragédia napján. A Borsnak elmondta: V. a mai napig nem kért bocsánatot az áldozatok hozzátartozóitól. – Annak az embernek már rég börtönben lenne a helye. Soha nem kért tőlünk bocsánatot, és a jellemét megismerve csak azt tudom feltételezni, hogy megpróbálja szabotálni a büntetését. Csak az jut eszembe, hogy még az önbíráskodástól sem riadok vissza. Mindenki számára nyitva hagyom a kérdést, hogy ezt hogy értem, de ha kell, megfogom a kezét, és személyesen kísérem be a megfelelő intézménybe!









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás