
Felgyújtotta a házát, majd metrón őrjöngött – több halottja van a tragikus késelésnek
Füstbombák segítségével terelte el a figyelmet a támadó.
Egyik barátját halálra verte, egy másiknak életveszélyes sérülést okozott egy férfi, aki ellen vádat emelt a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség.
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség halált, valamint életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki két barátját fejszenyéllel verte meg, egyikük a kórházban életét vesztette – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.
Borbély Veronika sajtószóvivő elmondta, a férfitől tavaly március 27-én barátja engedély nélkül elvitte az autóját, amit összetört. A negyvenes éveiben járó férfi ezért a barátját ököllel és fejszenyéllel többször megütötte.
A férfi március elején ittas állapotban egy vele együtt dolgozó barátját verte meg ugyancsak fejszenyéllel, áldozata életveszélyes sérüléseket szenvedett. A főügyészség a férfival szemben halált, valamint életveszélyt okozó testi sértés miatt nyújtott be vádiratot a Tatabányai Törvényszékre és indítványozták börtönbüntetés kiszabását.

Füstbombák segítségével terelte el a figyelmet a támadó.

Az ország legnagyobb divattrendje az Orbán-firkás pulcsi.

Fontos pillanatról osztott meg fotót Orbán Viktor.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.