Élőben közvetítette a szombati buffalói mészárlást a tinédzser – Fotó!





Az amerikai sajtó szerint a 13 embert megölő a tinédzser támadásának hátterében rasszista okok állhattak. Az elkövető élőben közvetítette a mészárlást.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.05.15.
ámokfutó

Fegyverropogás zaja verte fel a New York államban található Buffalo egyik, főként feketék látogatta üzletét szombaton, miután a 18 éves Payton S. Gendron több mint 300 kilométert vezetett, hogy végrehajthassa a mészárlást, melyre kiáltványa szerint már évek óta készült – írja a The New York Times.

A támadó végül 13 embert lőtt meg, közülük csak kettő volt fehér. A támadást pedig a Twitch nevű streamingszolgáltatón Jimboboiii néven közvetítette élőben.

A csatornáját azóta a Twitch eltávolította, ám képernyőképek a közvetítésről továbbra is keringenek online. A golyóálló mellényben, automata fegyverrel érkező támadó már az üzlet parkolójában tüzet nyitott, belépve pedig hiába próbálta megállítani az üzlet biztonsági őre, egy nyugdíjazott rendőr, a tinédzsert megvédte az általa viselt páncél.

A rendőrség kiérkezésekor a támadó saját nyakához fogta fegyverét, ám a végül a hatóságok rábeszélték, hogy adja meg magát. Tettét az a rasszista elmélet motiválta, mely szerint tervezetten igyekeznek a fehér népességet lecserélni színes bőrűekre. A korábban a politikai szélsőségesek világában terjedő elmélet az utóbbi időben egyre közelebb került a fősodrú gondolkodáshoz, így például Tucker Carlson rendkívül nézett műsoraiban is szó volt róla.

Korábban is voltak rasszista mészárlások Amerikában

Az utóbbi évek egyik legvéresebb rasszista támadása azonban nem egyedülálló az Egyesült Államokban, hiszen 2015-ben Charlestonban egy feketék által látogatott templomban kilenc embert ölt meg egy gyilkos, 2018-ban egy másik támadás egy pittsburghi zsinagógát ért, 11 ember halálát okozva, míg 2019-ben egy El Pasóban lévő Walmart áruház elleni támadás a latinókat célozta meg, több mint 20 áldozatot követelve.

A mostani gyilkos példaképe az új-zélandi mecsetek elleni támadások elkövetője volt, aki 2015-ben két támadás során 51 embert mészárolt le. Ez volt az eddigi legtöbb áldozatot követelő fegyveres támadás idén az Egyesült Államokban. Miután elfogták, a gyilkos nem vallotta magát bűnösnek, és keveset beszélt a kihallgatásán, de azt elmondta, hogy érti a vádakat.

Az ügyben megszólalt Joe Biden amerikai elnök, aki belföldi terrorizmusnak nevezte a mészárlást, a Buffalo városából származó New York-i kormányzó, Kathy Hochul, aki barbár tettnek és fehér felsőbbrendűség által motivált terrorizmusnak minősítette a történteket és a város polgármestere, Byron W. Brown is, aki arról is beszélt, hogy gyakran ő is vásárolt a boltban és az áldozatok közül többeket mindenki ismert a közösségben.

Payton Gendron Jimboboiii néven közvetítette a buffalói mészárlást Forrás: Twitch

 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás