Orbán Viktor: A magyarok szavai mögött van fedezet





A miniszterelnök négy napja alakíthatta meg az ötödik kormányát, aki a CPAC Hungary konferencián mondott beszédében többek között azt mondta, hogy a 2024-es év sorsdöntőn lesz.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.05.19.
CPAC Hungary

A kormánypártok zsinórban negyedik választási győzelmére utalva kijelentette: „Magyarország megkapta a negyedik dózist, és jelentem, a beteg teljesen meggyógyult”. Azt mondta, a progresszív dominancia ellenszerére a recept „nyílt felhasználású, szabadon elvihető”.

Orbán Viktor miniszterelnök, az esemény főszónoka beszédet mond a Conservative Political Action Conference (CPAC) Hungary elnevezésű, kétnapos konzervatív politikai fórum első napján a Bálna Budapestben 2022. május 19-én Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ezeket beszédében 12 pontban foglalta össze

Kifejtette: a magyar recept első pontja, hogy „a saját szabályaink szerint kell játszani, győzni csak úgy lehet, ha nem fogadjuk el a mások által kínált megoldásokat és utat”; aki az ellenfelei szabályai szerint játszik, veszíteni fog.

Közölte: a második pont nemzeti konzervativizmus a belpolitikában, mert „a nemzet ügye nem ideológia, de még csak nem is hagyomány kérdése”. A választók oldalán kell maradni, és „azért döntöttünk úgy, hogy megállítjuk a migrációt és felépítjük a falat a déli határon, mert a magyar emberek azt mondták, nem akarnak illegális bevándorlókat”. A progresszívek a vágyálmaikat akarják rákényszeríteni a társadalomra, de a fontos kérdésekben az emberek nem szeretik a baloldali lázálmokat - mondta.

Harmadik pontként a nemzeti érdeket nevezte meg a külpolitikában

Kijelentette: a nemzet az első, „Hungary first, America first”, érdekalapú külpolitikára van szükség.

Az ukrajnai háborút illetően elmondta: „Oroszország az agresszor, Ukrajna az áldozat, elítéljük a támadót, a megtámadottat pedig segítjük”. A magyarok szívesen segítenek, de „a háború árát nem akarják ők fizetni, mert ez nem az ő háborújuk” - magyarázta. Közölte: a háborúval jönnek a szankciók, elszabadul az infláció, stagnál a gazdaság, és a háború elszegényíti az embereket. „A mi célunk a béke helyreállítása, nem pedig a háború folytatása, mert ez a mi nemzeti érdekünk” - hangsúlyozta.

Orbán Viktor negyedikként a média jelentőségére hívta fel a figyelmet

„A progresszív baloldal őrültségeit csak akkor tudjuk bemutatni, ha van média, ami segít ebben” - mondta. Hozzátette: a baloldali vélemény csak azért tűnhet többségének, mert a média segít nekik felerősíteni a hangjukat, a modern nyugati média a baloldali állásponthoz igazodik.

Ötödik pontként említette az ellenfelek szándékának leleplezését

A média megléte szükséges, de nem elégséges feltétele a győzelemnek, tabudöntögetőnek is kell lenni - emelte ki.

Azt mondta: „mi itt Magyarországon ezt úgy csináljuk, hogy már azelőtt napvilágra hozzuk, mire készül a baloldal, még mielőtt megtennék”, és „először tagadni fogják, de aztán még nagyobb lesz a siker, amikor kiderül, végig nekünk volt igazunk”. Megjegyezte: itt van például a gyermekeket célzó LMBTQ-propaganda, „ez itt nálunk még új dolog, de mi már most megsemmisítettük, mi ezt az ügyet napvilágra hoztuk, és népszavazást tartottunk róla”, és a gyermekek érzékenyítését a magyarok elsöprő többsége elutasította. Azzal, hogy „korábban fedtük fel, mire készül a baloldal, védekezésre kényszerítettük őket, és végső soron el kellett ismerjék, hogy valóban ez a tervük, hiszen támadták a mi kezdeményezésünket” - fogalmazott.

Orbán Viktor: 2024 sorsdöntő lesz MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A miniszterelnök hatodikként a gazdaságot emelte ki

„Amikor hatalomra kerültünk, eldöntöttük, hogy csak olyan gazdaságpolitikát szabad csinálni, ami a választópolgárok többségének hasznos” - jelentette ki. Megjegyezte: „velünk még az is jól jár, aki nem ránk szavaz”, ami az ellentéte a progresszíveknek, „akikkel még azok is rosszul járnak, akik rájuk szavaztak”. Kiemelte: az emberek nem gazdasági elméleteket, hanem munkát akarnak, előre akarnak jutni az életben és jobb életet szeretnének a gyermekeiknek, mint amilyen nekik jutott. Ha egy jobboldali kormány mindezt nem tudja szállítani, bukásra van ítélve - mutatott rá.

Hetedik pontként hangsúlyozta: „ne szorulj ki a szélére!”

Lehet, hogy „az internetes fórumokon hatalmas népszerűségre teszünk szert, ha hirdetünk összeesküvés-elméleteket”, de „a szavazók nagy részét valójában eltávolítjuk magunktól, kiszorulunk a szélére, és a végén veszítünk” - magyarázta.

Orbán Viktor nyolcadikként a mindennapos olvasást említette, mondván, a bonyolult dolgok megértésére és átadására a könyveknél még nem találtak fel jobb eszközt. Közölte: a kilencedik pont, hogy „legyen hited”, a hit hiánya veszélyes. „Ha valaki nem hiszi, hogy lesz egyszer végelszámolás, és a tetteiért majd felelnie kell az Úristen előtt, akkor úgy van vele, bármit megtehet, ami hatalmában áll” - mondta.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A kormányfő tizedik pontként a barátok keresését jelölte meg

„Ha a politikában boldogulni akarunk, soha ne azt nézzük, miben nem értünk egyet a másikkal, hanem azt keressük, hogy hol vannak a közös pontok” - mutatott rá. Kitért rá: a tizenegyedik pont a közösségek építése, ugyanis nincs konzervatív politikai siker működő közösségek nélkül. Minél kevesebb a közösség, és minél magányosabbak az emberek, annál több szavazó megy a liberálisokhoz - mondta.

Utolsó pontként az intézmények építéséről beszélt

Közölte: a sikeres politikához intézményekre és intézetekre van szükség. A politikusok „jönnek-mennek, de az intézmények generációkon át velünk maradnak”, és az intézmények képesek intellektuálisan megújítani a politikát - tette hozzá.

Beszéde végén Orbán Viktor sorsdöntőnek nevezte a 2024-es évet, mert akkor az Egyesült Államokban elnök- és kongresszusi választások lesznek, Európában pedig európai parlamenti választások. Ez a két helyszín ki is jelöli a nyugati civilizációért folytatott harc két frontját - fogalmazott.

Azt mondta, „ma egyik sincs a kezünkben, pedig mind a kettőre szükségünk van”. Két év van felkészülni - jelezte Orbán Viktor, hozzátéve: a magyar lecke az, hogy nincs csodafegyver, „csak meló van”.





Ezeket olvastad már?
Kórházi betegágyán ölte meg a feleségét, megdöbbentő magyarázattal szolgált a férj

Kórházi betegágyán ölte meg a feleségét, megdöbbentő magyarázattal szolgált a férj

Elegancia és múlt: Az AERON Andrássy úti Üzlete elkápráztatta a celebvilágot

Elegancia és múlt: Az AERON Andrássy úti Üzlete elkápráztatta a celebvilágot

„Búcsúzz el apától!” – mondta 3 éves fiának a nő, mielőtt gyermekével és önmagával is végzett

„Búcsúzz el apától!” – mondta 3 éves fiának a nő, mielőtt gyermekével és önmagával is végzett

„Istent játszott, pedig nem volt joga hozzá”"– 380 évre ítélték a 17 emberrel végző ápolónőt

„Istent játszott, pedig nem volt joga hozzá”"– 380 évre ítélték a 17 emberrel végző ápolónőt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás