
Ma lezárul egy korszak: véget ér a felsőoktatási felvételi időszak
Ma még érdemes ránézni az E-felvételiben lévő adatokra!
„Megszálltak bennünket!” – különös invázióról számolt be a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Facebook-oldalán. Egy méhkirálynő átvette az irányítást az épület parkolójában.
A Teve utcai rendőrpalotában dolgozó egyenruhások nem mentek bele abba az egyoldalú megállapodásba, amit vélhetően egy méhkirálynő és katonái gondoltak ki, kedden az épület parkolójában.
„Megszálltak bennünket! Valószínűleg egy idősebb méhkirálynő foglalta el fiatal katonáival a Teve utcai Rendőrpalota parkolóját tegnap, hogy építkezésbe kezdjenek. A méhcsalád valamiért úgy gondolta, hogy ingyen és bérmentve külön rendőri védelem alatt húznak fel egy méhlakást, ám az egyoldalú megállapodást a család érdekében hatóságilag gyorsan fel kellett mondanunk. Csalinak kaptak egy méhkaptárt, ahová a méhész benoszogatta a család jelentős részét, a többiek pedig ma reggelre be is költöztek új, immár biztonságos otthonukba. Jelentjük, a művelet ma reggelre befejeződött, a csalidobozt a méhek elfoglalták, így az önkényes beköltözőket reggel királynőstül, katonástul, lakásostul biztonságos helyre költöztette a méhész” – írta a közösségi oldalán a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Elkészült a Metropol Nagy Budapesti Korrupciótérképe! Nézd meg, melyik kerületben mennyit loptak – kattints a milliárdokért!
Ma még érdemes ránézni az E-felvételiben lévő adatokra!
Linda Stermert kétszer is elítélték férje, Todd brutális meggyilkoláséért – a történet rémálmokba illik.
Életekbe is kerülhet, Baranyi Krisztina mégis megvalósította.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.