
Két halálközeli élmény után: egy nő elmeséli, milyen a túlvilág
Deborah Prum leírta a testén kívüli élményeit.
Még nagyon keveset tudnak a szakemberek erről az akár halálos vírusról, ami Angliában ütötte fel a fejét, de már találkoztak vele Európa több más országában is.
Egyelőre annyit lehet tudni erről a vírusról, hogy krónikus májgyulladást okoz főleg az 1 és 6 év közötti korosztályban - írja a Ripost a a Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) közleményére hivatkozva.
Annyit azért leírtak, hogy a járványszerűen terjedő, „ismeretlen eredetű” hepatitis-vírus kizárólag gyerekeket támad meg. Az különösen nagy baj, hogy a hepatitis-tesztek számára láthatatlan.
A vírus az Egyesült Királyságban ütötte fel a fejét, de már megjelent Dániában, Írországban, Hollandiában, Spanyolországban, sőt, az Egyesült Államokban is.

A brit közegészségügyi hatóságok adatai szerint az elmúlt napokban 74 hepatitises gyereket regisztráltak, de a számuk folyamatosan növekszik. Uniós kollégáikkal együtt a szigetországi szakemberek is csak találgatnak, pontosan milyen kórokozó lehet felelős, ugyanis az eddig ismert hapatitis-vírusok egyikét sem tudták kimutatni a pácienseknél. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az EU egészségügyi ügynöksége is figyelmeztetést adott ki, hogy minden ország legyen résen, és azonnal jelentsék az ilyen és ehhez hasonló eseteket.
„Az enyhe májgyulladás nagyon gyakran jelenik meg a gyerekeknél különböző vírusfertőzéseket követően, de amit most látunk, az valami egészen más”– fogalmazott az Associated Press (AP) amerikai hírügynökségnek Graham Cooke, az Imperial College London fertőző betegségekkel foglalkozó professzora.
A szakember biztos abban, hogy ennek semmi köze a koronavírus-járványhoz, ugyanis ha lenne, „sokkal szélesebb körben terjedne az országban, tekintettel a Covid–19 jelenlegi gyakoriságára.”

Deborah Prum leírta a testén kívüli élményeit.

Ennek köszönhette a népszerűségét a fizikusprofesszor!

Rivális bandák véres tűzpárbajba keveredtek.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.