
Végzetes tragédia történt a bungee jumpingon: ezért halt meg egy 21 éves nő
Megszólalt a polgármester.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolKét év kihagyás után ismét megrendezi a falusi húsvéti népszokásokat életre keltő programsorozatát a Szentendrei Skanzen, amely április 17-én és 18-án locsolkodással, hímes tojással, tavaszváró mulatsággal is várja az érdeklődőket .
A Szentendrei Skanzen hétfői tájékoztatása szerint ebben az évben a magyarországi mellett a határon túli magyar közösségek zenei- és tánchagyományai, díszítési motívumai is megjelennek a portákon és a színpadi programokon.
A locsolkodás hangulatát a mosonmagyaróvári Lajta Néptáncegyüttes tagjai elevenítik meg, de moldvai csángó és bezenyei horvát húsvéti hagyományokkal is megismerkedhet a közönség, lesz kézműves vásár, vándormuzsikusok előadása és táncház is.
Mesét mond Simándi László és Csernik Szende. Fellép az Álomzug Társulás, az Erdőfű Zenekar, a moldvai csángó zenét játszó Berka Együttes, a világzenei Babcsán Projekt, a Magos és a Kerek Zenekar. A kézműves foglalkozásokon írókázni, tojást berzselni lehet, de bemutatják az aprólékos műgonddal készülő patkolt tojásokat is.
Bemutatkozik a tojásírás élő hagyománya: gyergyói, gyimesi, háromszéki, kárpátaljai tojásdíszítési motívumokat láthat a közönség. Kicsik és nagyok készíthetnek gyapjú- vagy agyagbárányt, fonalcsibét, textiltojást, tavaszi ajtódíszt, és hímezhetnek könyvjelzőt, de lesznek különféle játékok is.
A Skanzen felszentelt templomaiban húsvét vasárnap és hétfőn katolikus misén és református istentiszteleten, a görögkatolikus templomban pászkaszentelésen vehetnek részt a látogatók.

Megszólalt a polgármester.

A Kulacs étterem, amit sosem felejtünk!

A férfi teljesen összetört, hogy ő az oka.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.