
Megalkotta saját Disney-hercegnőjét a koreai lány
Julia Riew, 22 éves harvardi hallgató megalkotta saját Disney-karakterét, valamint egy gyönyörű musicalt is szerzett a digitalizált figurához.
Julia Riew már egészen pici korában elkezdett foglalkozni a dalszövegírással és a zeneszerzéssel, elsőéves egyetemistaként pedig részt vett a Harvard musicalmeghallgatásán. Az nagyon elkeserítette, hogy a megmérettetésen egyedül ő volt ázsiai származású. A koreai lány később bejelentkezett a TikTokra és ott is megmutatta, hogy mire is képes valójában, aminek sikerétől még saját maga is megdöbbent. „Most először éreztem ilyen erős összetartozást, mindig is erre vágytam. Soha nem gondoltam volna, hogy ezt az érzést a TikTokon fogom megtalálni” – nyilatkozta a fiatal koreai lány.

Egy jó videó is elég a milliós megtekintéshez!
Az első dal, amely elnyerte a felhasználók tetszését, és elindította a lányt a népszerűség útján, a Dive volt. A zene akkora sikert hozott, hogy közel egymillióan tekintették meg a TikTokon, majd a rajongók elkezdték megcsinálni belőle a saját változatukat. A dalszöveg arra biztatja a hallgatókat, hogy legyenek bátrak, és ne hagyják, hogy bármi is visszatartsa őket az álmaiktól.
Erről szól a dal
Az egyfelvonásos musical egy Shimcheong nevű bátor, fiatal nő történetét meséli el, aki az óceánba zuhan miközben próbálja megmenteni az apját. Azonban egy olyan világba kerül, ahonnan nincs menekvés. A hősnő tíz év után mindent kockára tesz és szökést tervez, végül pedig még hercegnővé is válik.

A szülők filmvászonra vinnék a történetet
A fiatal koreai lány sikertörténete továbbíródott és a rajongók közül olyan sok felnőttnek és gyereknek megtetszett a dal, hogy a filmvásznon is viszontlátnák a történetet. „A musical körüli felhajtás Amerikában kezdődött, majd a koreai Twitteren folytatódott” – mondta Riew, aki hozzátette, hogy leginkább az érinti meg, amikor szülők keresik fel őt, és arról mesélnek, hogy a gyerekeik mennyire rajonganak Shimcheong történetéért. „Mindig is az volt az álmom, hogy az
utcán sétálva viszonthalljam, ahogy a gyerekek éneklik a dalaimat. Úgy érzem, hogy valóra vált ez az álmom” – utalt a videómegosztón elért sikerre. A lány azóta már egy ügynökkel közösen gondolkodik a folytatáson, vagyis az esetleges animációs filmen.

Nem volt koreai származású karaktere a Disneynek
A legnagyobb durranás a dal mellett a létrehozott animációs figura volt, ugyanis eddig még senki nem csinált koreai karaktert.
Top hírek


Régi szerelmek színhelyei - ilyenek voltak a mozik a multiplexek megjelenése előtt
125 éve, április 30-án mutatták be az első magyar mozit.

Most jött! Fának csapódott egy autó Szolnokon
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre