
Korondi Margit március 6-án hunyt el, most kiderült, miért csak másfél hónappal később került a hírekbe a tragédia.
Ahogy korábban a Metropol is megírta Korondi Margit, a MOB honlapján közzétett csütörtöki gyászjelentése szerint hosszú betegség után, Las Vegas-i otthonában hunyt el. A kétszeres olimpiai bajnok másfél hónapja, március 6-án hunyta le végleg szemeit.
Korondi Margit 1952-ben Helsinkiben egyéniben, négy évvel később Melbourne-ben csapatban lett ötkarikás aranyérmes tornász. A sikerei után azonban úgy döntött, hogy új életet kezd, ezért kivándorolt Amerikába. 89 évesen Las Vegas-i otthonában érte a halál. Erről azonban a magyar közvélemény több mint másfélhónap után értesült.
„Korondi Margit olimpiai életjáradékát unokaöccsének utaltuk, ő szólt most, hogy nagynénje márciusban elhunyt” – mondta a Borsnak Altorjai Sándor, a Magyar Tornaszövetség főtitkára.
Korondi 1956-ban a kéziszercsapattal nyert aranyat, abból a társaságból Kertész Alíz volt a legjobb barátja. Az utolsó időkig tartották egymással a kapcsolatot.
„Havonta legalább egyszer mindig beszéltünk egymással telefonon, márciusban azonban már hiába kerestem, magam sem értettem, hogy miért” – mondta a Borsnak a 86 esztendős bajnoknő.
„Azt tudtam, hogy imádott férje tavaly súlyos autóbalesetet szenvedett. Kórházba került, Margit mindent megtett azért, hogy felépüljön, anyagi áldozatot is hozott a meggyógyíttatásáért. Sajnos a férje háromnegyed éve elhunyt, Margitot pedig felemésztette a bánat egyedül.”
Korondi Margit 1956 után Kaliforniában telepedett le, ahol kezdetben úszást oktatott, majd idővel ismét tornával, azon belül is az alakformálással és az egészséges életmóddal foglalkozott. Ebben legalább olyan sikeres volt, és olyan hírnévre tett szert, mint Magyarországon élsportolóként. Az 1990-es években többször is hazalátogatott.
Fontos tudnivalókat közölt a rendőrség.
Nagyjából harminc évet tagadhat le az influenszer.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.