Horror Cinkotán, női holttesteket rejtettek a hordók





A budapesti Rendőrmúzeum állandó kriminalisztikai kiállításán többek között megtekinthetjük a Viszkisként elhíresült bankrabló Ambrus Attila relikviát és még sok más hátborzongató ügyet ismerhetünk meg a rendőrség történelméből.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.04.10.
Bűnügy

A Mosonyi utcában álló rendőrlaktanyában ingyenesen látogatható az a Rendőrmúzeum, ami a Magyar Rendőrség történetét, tárgyi emlékekeit, fegyvereit, kitüntetéseit mutatja be. Valamint a múzeumban helyet kapott egy kriminalisztikai állandó kiállítás is, ahol hazai, megtörtént bűncselekmények érdekességeit tekinthetjük meg.

Megtekinthetjük a Viszkis relikviáit

Ambrus Attila, a „Viszkis” néven elhíresült rabló 1993 és 1999 között összesen 30 pénzintézetet rabolt ki, ezáltal közel 200 millió forintot zsebelt be. A múzeumban megtekinthetjük a relikviáit, például azt a díszdobozt is, amiről Ambrus a Viszkis elnevezést kapta. Illetve látható a szökéséhez használt eszköze is.

„Az a kötélhágcsó, amelyet akkor használt, amikor első elfogását követően a Gyorskocsi utcai fogda harmadik emeletéről sikerült megszöknie” – ismertette Androvicz Gábor muzeológus.

A Viszkis által összefont kötél. Fotó: Metropol

Hírhedt betyárok koponyája

A rendőrmúzeumban többek közt megtekinthető Rózsa Sándor és testvére, Rózsa András koponyája, akik a 19. században hírhedt betyárok voltak. Rózsa Sándor 65 éves korában, börtönben hunyt el. Halála után a fejét levágták és csak a testét hantolták el a rabtemetőben, a koponyáját pedig kutatási célzatból a budapesti bonctani intézetbe szállították.

„A koponyáját vizsgálták, hiszen a korszakban létezett egy népszerű kriminológiai elmélet, a született bűnöző elmélete, amely Cesare Lombroso torinói orvosprofesszor nevéhez kötődik, aki úgy gondolta, hogy a született bűnözőknek, akik a DNS-ükben, a génjeikben hordozzák a bűnözésre való hajlamot, ez külső fizikai adottságaikban, akár a testalkatban, vagy az arcformában, arcszerkezetben is megmutatkozik” – mondta a muzeológus.

Női holttestek bádoghordókban

Kiss Béla Cinkotán élt és dolgozott, mint bádogosmester és nagy nőcsábász hírében állt. Miután 1914-ben Kis Bélát behívták a frontra harcolni, a főbérlője a ház fáskamrájában, a disznóólban összesen hét darab bádoghordót talált, amiben, valószínűleg évek óta, egy-egy női holttestet pihent.

Kiss Béla számozott bádoghordókban rejtette el a meggyilkolt nők holttesteit. Fotó: Metropol

 

 

 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás