
Tragédia: meghalt egy gyermek, iskolabusz sodródott le az útról
Egy szabadnapos tűzoltó segített kimenteni a gyerekeket.
Orbán Viktor miniszterelnök az európai uniós színtéren soha nem hagyta cserben lengyel partnereit, Lengyelország semmiképpen sem szakítja meg kapcsolatait Magyarországgal, és folytatódni fog a visegrádi együttműködés is – hangsúlyozta Jaroslaw Kacznyski lengyel kormányfőhelyettes.
A Sieci konzervatív hetilapnak adott, hétfőn teljes terjedelmében megjelenő interjú szombaton közzétett részletében a lengyel kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság elnökétől azt kérdezték, vajon az ukrajnai háború során tanúsított magyar álláspont „eltörli-e” az utóbbi évek lengyel–magyar szövetségét.
Az interjú készítője felvetette: a magyar ellenzék azt állítja, hogy a visegrádi csoport halott, és Lengyelország megszakította a kapcsolatokat Magyarországgal, amit erőteljesen kihasználnak a választási kampány hajrájában.
„Semmiképpen sem szakítjuk meg kapcsolatainkat” – reagált erre Kaczynski. Hangsúlyozta: bár léteznek különbségek, Orbán személyében olyan partnerrel van dolguk, „aki soha sem tagadta, mi az álláspontja, nem csalt”, és aki más együttműködési területeken, például az Európai Unióban soha nem hagyta cserben lengyel partnereit.
A varsói kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság elnöke rámutatott, hogy a magyar gazdaságnak Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején jelentős orosz függősége alakult ki, amit nehéz megszakítani. Ezért érthető, hogy Magyarország ellenzi az orosz gázimport tilalmát, de ezzel nincs egyedül: Németország is hasonló álláspontot képvisel az Európai Unióban.
Egy szabadnapos tűzoltó segített kimenteni a gyerekeket.
A hatóságok szerint ez volt a célja.
Amit találtak, az jóval nagyobb, mint amire számítottak.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.