
Felfoghatatlan tragédia: vízbe fulladt a 4 éves kislány, míg az édesanya a bárban iszogatott
Egy másik kislány saját magát mentette ki.
A Metropol összegyűjtötte a hétvége legfontosabb információit és programjait, hogy hova érdemes programot szervezni, és hogy hol változik a közlekedés.
Az érdeklődőket március 5–6 között várják az E pavilonban. A látogatók közel 200 esküvői szolgáltatóval ismerkedhetnek meg a kiállításon, akik segítséget is nyújtanak a pároknak, hogy a legjobb döntést hozhassák meg esküvőjükkel kapcsolatban.

Március 6-ig várja a látogatókat a Hungexpón az Utazás kiállítás is. Az eseményen kiemelt szerepet kap a turizmus újraindítása, hiszen a járvány lecsengésével újra lehetőség nyílt a hazai és a külföldi utazások megszervezésére.
Szombaton és vasárnap az M3-as metró szerelvényei egész nap csak a Lehel tér és Újpest-központ között járnak, Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között az M3-as pótlóbusszal lehet utazni. A BKK a Göncz Árpád városközpont és a Népliget között közlekedő 1M villamos használatát ajánlja.

Mától az 58-as és a 158-as autóbuszok a Jégmadár utca helyett a Balatoni út/Háros utca kereszteződéséig járnak. A két járat vonalának meghosszabbítására azért került sor, mert nemrég átadták a Balatoni út és a Háros utca új, körforgalmú csomópontját, így a járművek már meg tudnak fordulni a csomópontban. A járművekre a Jégmadár utcánál a 141-es buszok megállójában lehet felszállni.
Holnap 9–13 óra között Ferencvárosban szerveznek veszélyeshulladék-gyűjtést. Fontos, hogy háztartási szemét ne kerüljön a veszélyes hulladékok közé. Veszélyes hulladékunkat itt adhatjuk le:
Idén is megrendezi szombaton az Óbudai önkormányzata a Fussuk körbe Óbudát! elnevezésű rendezvénysorozatát, amelyen ingyenes, de regisztrációhoz kötött a részvétel.
Ma ünnepli 80. születésnapját Sztevanovity Zorán Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas énekes, gitáros, zeneszerző. A beatkorszak hajnalától a zenei világ meghatározó szereplőjének számító énekes és zeneszerző a Metro együttessel vált igazán ismertté. A saját dalokkal is jelentkező Zorán a zenekar 1972-es feloszlása után szólókarrierbe kezdett. Dalszövegeinek többségét öccse, Dusán írta.


Egy másik kislány saját magát mentette ki.

Ilyet aligha látni mindennap.

Egy francia tévének mondott egy számot, de az nem valós.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.