„Egy bőrönddel menekülnek a halál elől” – még a riporter sem bírta könnyek nélkül

Megható, nehéz pillanatokat élnek át a háborús helyzetről tudósító újságírók, tévések is.

A tudósítókat is megviseli a háborús helyzet, élő adásban pityeredett el a műsorvezető, de a tudósító szemében is megjelent a könnycsepp. A harmadik napja tartó ukrán–orosz összecsapások megrázó képsorait folyamatosan közvetíti a Hír TV, a nehéz sorsok a tévéseket is megérintik.

„Aggódva ültem be a híradóba, mert érzékenyen érint a háború. Ebben a helyzetben nem tudom félretenni azt, hogy leginkább ember vagyok. Nagyon hat rám az a képsorozat, amit látok, hallok. Próbálok nem könnyezni, amikor olvasom a híreket, de ezt nagyon nehéz megállnom” – mondta el a Ripostnak Csorba Viki. „Mindig is azt tanultuk az újságíró- iskolában, hogy mi az a személy vagyunk, aki továbbítja a híreket, nem pedig részese vagyunk hírnek. De egy háborús helyzetben nem egyszerűen műsorvezető vagyok, hanem érzékeny ember is ” – tette hozzá a műsorvezető.

Megható pillanatokat élt át Papp Ágota is, aki az első három nap a határon tartotta a frontot. Ott aludtak a határ közelében, éjfélkor még bejelentkezett a híradóba, hajnali 6-kor pedig már ismét adásban volt, mert annyira fontosnak tartotta, hogy beszámoljon a helyzetről és a menekültekről.

„Mi csütörtök délután érkeztünk a beregsurányi határhoz. Akkor kezdődött a háború. Már az első pillanattól kezdve szívszorító látvány volt, ahogy menekülnek, hiszen ugyanolyan emberekről van szó, mint amilyenek mi vagyunk” – mondta hazaérkezése után Ágota a Ripostnak. Hozzátette: nyilvánvaló, hogy Ukrajna és Oroszország között feszült volt a hangulat, de akkor is szörnyű lehetett arra ébredni, hogy háború van. Megtudtuk: amikor odaérkeztek a határra, egy fiút láttak meg elsőként, aki a határátkelőtől 250 méterre a bőröndjén ülve várakozott. Az újságíró odament a fiúhoz, aki tökéletesen leírta a helyzetet: ő 18 éves, besorozhatják katonának, ezért jött el. Akkor még nem tiltották meg, hogy a katonakorúak elhagyják az országot, ezért elmenekült.

„Akárkivel beszéltünk, mindenki ezt a szót használta, hogy elmenekültek. A háború elől, a halál vagy a lehetséges halál elől menekülnek, az életért. Ez jól leírja azt, hogy milyen érzés lehetett” – mondta Ágota. – „Szívszorító látni az emberi drámát. Szívszorító végignézni azt, ahogy újra egyesülnek családok, akik távolabbi országból vagy Magyarország távolabbi pontjáról utaznak oda, hogy a szeretteiket újra láthassák és segíthessenek nekik. Ez lelkileg is megterhelő, az én arcomon is legördült pár könnycsepp, ilyenkor elszorul az ember torka” – magyarázta a tévés.

A 2015-ös migránsválság idején Ágota még gimnazista volt. Akkor is sajnálta a menekülőket, de teljesen más érzés a mostani.

„Amikor valaki átjön a határon és a saját anyanyelvemen el tudja mondani azt, hogy mi történt vele és azt, hogy hova megy, ha egyáltalán van hova mennie, az megdöbbentő. Ezek az emberek ugyanazt a nyelvet beszélik, mint én és ugyanazokkal a szavakkal tudják leírni az érzéseiket. Az anyanyelv és a szülőföld is összeköt minket” – mondta meghatódva az újságíró, akiben hazaérve a tenni akarás érzése felerősödött. – „A tenni akarás érzés van bennem! Nem csak híradós riporterként, hanem, mint ember is. Végignéztük azt, hogy egy-egy bőrönddel átlépik a határt, ott hagyják az otthonukat, nem tudják, hogy visszatérhetnek-e, és ha igen, mikor. Ezt a tenni akarást tapasztaltuk a határon is, a környező településeken és bárhonnan az országból, nagy összefogás indult értük. Segélyvonalakat indítottak, van, aki ingyenszállást ajánlott fel, más ingyenutaztatást ajánl fel nekik. Hazaérve azt érzem, hogy muszáj tenni és megsegíteni azokat, akik rászorulnak erre, legyen az pénzadomány, legyen egy kedves szó vagy akár egy fuvar. Nehéz még felfogni, ami történik, nagyon friss az élmény” – mondta Ágota.