Súlyos lovasbalesete után is újra talpra állt a „lósuttogó”





Fél szemére elveszítette a látását, koponyasérülést szenvedett, miután átgyalogolt Tászler Melindán egy ló, mégis újra szabadidomítással foglalkozik és fellépéseket vállal patásaival.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.01.26.
hősies küzdelem

A „lósuttogó” saját pónija, Morti is fél szemére megvakult, így adta magát az ötlet, hogy egy szemkötős kalózos produkcióval lépjenek fel országszerte. Morti mindössze 78 centis, és egy másik ló rúgta meg a szemén. Most azonban együtt kovácsoltak előnyt a hátrányukból, és látványos kosztümökben adnak elő egy kalózos előadást. Mindkettőjüknek egyedi szemkötője van, ráadásul plüsspapagáj, hordó vagy éppen „kis kalózhajó” is a műsoruk része.

Igazi társra talált Melinda Mortiban – Fotó: Nemes Hargita Blanka

Melinda ráadásul szabadidomítóként gyakorol a hátasaival, a testbeszéddel és egymásra hangolódással a „lovak nyelvén” beszélget velük, és nem ostorral vagy éppen sarkantyúval. A szabadidomítás művészetéről, a balesete körülményeiről és a jövőbeli terveiről is mesélt lapunknak a lovasedző.

Ha kíváncsi vagy rá, hogy miken kellett keresztülmennie a lovasedzőnek a másfél évig tartó rehabilitáció során, vagy hogy miként motivál másokat, akkor keresd csütörtöki lapszámunkat a terjesztőknél, vagy látogass el a Metropol.hu weboldalra.





Ezeket olvastad már?
„Hajókázás, miegymás...” – Lányokat keresett a nyaralásához Magyar Péter polgármesterjelöltje

„Hajókázás, miegymás...” – Lányokat keresett a nyaralásához Magyar Péter polgármesterjelöltje

Botrány: így akarja etetni a pitonját egy tatabányai nő

Botrány: így akarja etetni a pitonját egy tatabányai nő

Csak úgy hullanak a repülők: itt található Európa Bermuda-háromszöge

Csak úgy hullanak a repülők: itt található Európa Bermuda-háromszöge

Vagyonokat költöttem a mesterséges megtermékenyítésre: a férjem most abortuszt követel

Vagyonokat költöttem a mesterséges megtermékenyítésre: a férjem most abortuszt követel

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás