Veszélyes a delta-variáns, de jöhet még rosszabb is

Már négy vírusmutánst ismerünk, ebből a delta a legveszélyesebb. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az omega-változatig egy megállíthatatlan fenevaddal lesz dolgunk.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.17.
mutánsok

Az elmúlt másfél évben eddig négy aggodalomra okot adó vírusmutáció bukkant fel. Ezek közül kettő, az alfa és a delta az Egészségügyi Világszervezet besorolása szerint különösen nagy ugrást hajtott végre az átviteli képességüket illetően. Utóbbi felel például a megbetegedések több mint 90 százalékáért az Egyesült Királyságban.

Sajnos azóta már azt is tudjuk, hogy mind a négy változat jóval fertőzőbb, mint az eredeti, vuhani. Az a kérdés, vajon meddig növekszik a jövőbeni megbetegedést okozó mutációk fertőzőképessége, és mennyire hatékonyan védenek majd ellenük az oltások.

Másfél év alatt két olyan variáns is elterjedt, amelyek egyenként 50 százalékkal fertőzőképesebbek, ezt jól jelzi, hogy a vírus gyorsan változik és alkalmazkodik, vagyis a SARS–CoV-2 vírusnak még van hova fejlődnie. A virológusok ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy ez még nem jelenti azt, hogy mire eljutunk az omega-változatig, egy megállíthatatlan fenevaddal lesz dolgunk.

A Covid–19 mutánsváltozatai:

alfa – B. 1.1.7. – brit variáns

delta – B1.617.2. – indiai variáns

béta – B1.351 – dél-afrikai variáns

gamma – P.1 – brazil variáns

Milyen „trükköket” vet be a vírus, hogy könnyebben tudjon terjedni?

  • Tovább marad a levegőben.

  • Hatékonyabban meg tudja nyitni az utat a sejtek felé.

  • A betegek több vírusrészecskét adnak ki magukból, amit az egészségesek lélegeznek be.

  • Megváltoztathatja, hogy a fertőzés melyik szakaszában terjed át másik emberre.









    Top hírek





    Hírlevél-feliratkozás

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.