
Virággal kedveskedett terhes exének, majd megölte a nőt – a vád szerint
Császármetszést hajtottak végre a megölt kismamán.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolSzerencsére ennek ellenére nem emelkedik a kórházban kezeltek száma.
Az új típusú koronavírus először Indiában azonosított, Delta néven nyilvántartott változata az eddigi variánsoknál hozzávetőleg 40 százalékkal könnyebben terjed. Megjelenését azonban nem követte a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedések számának emelkedése – mondta vasárnap Matt Hancock brit egészségügyi miniszter.
Matt Hancock a BBC televízió politikai magazinműsorában elmondta: a brit kormány készenléti helyzetekben működő tudományos tanácsadó testületének (SAGE) legmeglapozottabb becslése utal arra, hogy a Delta variáns 40 százalékkal fertőzőképesebb lehet a korábbi vírusváltozatoknál.
Hancock hangsúlyozta ugyanakkor: a fertőződések száma kismértékben emelkedett ugyan, de a jó hír az, hogy a kórházi kezelésre szoruló súlyos betegek száma nem növekszik.
Hozzátette: az esetek nagy többségében olyanok kerülnek kórházba Covid–19-cel, akiket még nem oltottak be a koronavírus elleni vakcinával.

Császármetszést hajtottak végre a megölt kismamán.

Nem ezekben a növényekben gyönyörködnénk.

A bíró azt mondta, az apa cserben hagyta a gyermekét.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.