6 éves kisfiú velőtrázó sikolyára rohantak az utcára a szomszédok, a húga vérben úszó teste mellett térdelt

Borzalmas gyilkosság rázta meg Minnesota állam városának lakóit.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.05.29.
borzalom

A rendőrök azzal a váddal tartóztattak le egy 32 éves nőt, hogy brutálisan megverte két gyermekét, akik közül a kislány belehalt sérüléseibe.

Szerdán érkezett be egy kétségbeesett hívás a Woodbury kapitányságra, miután egy utcán sikoltozó kisgyerekre lettek figyelmesek a szomszédok. A rendőrök azonnal a helyszínre siettek, ahol látták, hogy egy sikoltozó gyereket üldöz egy asszony valamilyen fémhengerrel a kezében.

A járőrök végül utolérték a fiúcskát, aki a vérben fekvő húga mellett térdelt.

Miután a 32 éves Sadiyo Ibrahim Mohamedet elfogták, a nő arra hivatkozott, hogy mentális egészségi problémákkal küzd. Állítása szerint úgy gondolta, a gyerekeit megszállta a démon, amit ki akart űzni belőlük.

Az ördögűzést olyannyira komolyan vette, hogy az 5 év körüli kislánya a saját vérében feküdt, mire a rendőrök rátaláltak.

Az agyba-főbe vert gyerekek közül a kisfiú nyolc napon túli sérüléseket szerzett, míg húga életveszélyes állapotban fekszik a kórházban.

A nőt őrizetbe vették, és kihallgatták, ahol azt mondta, hogy bipoláris zavarban szenved, és nem szedte a gyógyszerét.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás