
„Az exférjem szelleme a túlvilágról üzent, hogy menjek hozzá a legjobb barátjához”
Megdöbbentő történetet mesélt egy 35 éves nő.
Borzalmas kínok között vesztette éltét a kisfiú, akinek több bordája és a csuklója is törött volt, ráadásul mindössze 11 kiló volt. Szülei arra hivatkoztak, hogy ezeket a sérüléseket játék közben szerezte.
Borzalmas kínok között vesztette éltét egy 22 hónapos csecsemő, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, mintha egy nagy sebességű autó elgázolta volna.
Az ausztrál kisfiút – akit nem nevezett meg a külföldi sajtó – a melbourne-i kórházba szállították a mentősök. Az orvosi vizsgálatok során kiderült, hogy belső vérzése van és a heréi is súlyosan megsérültek. De még inkább ledöbbentek a szakemberek, amikor a vérében amfetamint és metilamfetamin maradványait találták.

Az orvosok mindent megpróbáltak, hogy megmentsék az életét, de három nappal később hányással borított párnáján találtak meg holtan. A halottkém megállapította, hogy a szíve és a tüdeje szinte egy időben mondta fel a szolgálatot. A majdnem kétéves fiúcska mindössze 11 kilogrammot nyomott halálakor. A vizsgálatok azt is kimutatták, hogy ekkor már hetek óta több bordája és a csuklója is el volt törve a kisgyermeknek.
A szülei azzal próbálták megmagyarázni a gyermek sérüléseit, hogy saját magának, illetve testvéreivel játék közben szerezte. Ám ezt a patológus cáfolta a bíróság előtt.
A rendőrség a kegyetlen haláleset miatt nyomozást rendelt el. Később kiderült, nem ez volt az első gyanús eset. Három hónappal korábban egy gyermekjóléti gondozó ellenőrzést tartott a családnál. Ekkor a babát a szájában egy törlőkendővel találta, de nem tett feljelentést – írja a The Sun.

Megdöbbentő történetet mesélt egy 35 éves nő.

Rejtélyes bunkert találtak Magyarország alatt.

Itt a Magyar Film Napja - Egy héten át mozizhatunk!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.