RETRO RÁDIÓ

Szívszorító, egy nő egymás után vesztette el férjét és édesapját, elbúcsúzni sem tudott tőlük





Szörnyű kettős tragédiát kellett elszenvednie egy nőnek. A háromgyerekes édesanya élete három hét alatt romokba dőlt, azóta sem képes feldolgozni a történteket.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.03.25.
férj családi tragédia elhunyt édesapa

Mindössze három hét alatt két borzalmas tragédiát is átélt egy háromgyerekes édesanya a koronavírus miatt. A cardiffi Brian Elsey még karácsonykor került kórházba, majd január 10-én szervezete feladta a küzdelmet. Családja teljesen megdöbbent, ugyanis korábban teljesen egészséges és fitt volt. Felesége, Nadia és gyermekei nem láthatták a családfőt, miután kórházba került, így elbúcsúzni sem volt alkalmuk.

Sőt ezzel még nem is ért véget a család megpróbáltatása, ugyanis Nadia 18 nap elteltével az édesapját is elvesztette a koronavírus miatt. Így egyszerre kellett megbirkóznia a rázúduló gyásszal és családjáról is gondoskodnia.

„Mindenki, aki ismerte, azt mondta, milyen kedves ember. Mindig vidám és mosolygós volt. Szerette a sportokat és rendszeresen eljárt a barátaival játszani. A gyerekek nagyon közel álltak az apjukhoz, így sokkolta őket az elvesztése. Ha nem lennének, biztosan teljesen összeomlottam volna, de tudom, hogy őket kell előtérbe helyeznem most” - nyilatkozta a gyászoló édesanya a Daily Mail oldalának.

A barátok a család számára egy online adománygyűjtést szerveztek. Mindenki igazi úriemberként emlékezett meg róla és mély fájdalmukat fejezték ki a halála miatt. Az összegyűjtött pénzt az édesanya gyermekeik: a 10 éves Joshua, a 7 éves James és a 4 éves Jessica jövőjére fogja félretenni. Jelenleg 16 000 font, vagyis körülbelül 6.800.000 forint gyűlt össze.





Ezeket olvastad már?
Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Most érkezett: áll a forgalom a metró vonalán, sínekre ugrott valaki a Dózsa György úton - fotókkal

Most érkezett: áll a forgalom a metró vonalán, sínekre ugrott valaki a Dózsa György úton - fotókkal

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás