
Emberi térdkalács miatt riasztották a parti őrséget – Nem az volt, aminek hitték
Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolMínusz 15 fokkal indul a hét Budapesten.
Dermesztő hidegre ébredhetünk ma reggel az egész országban. A fővárosban helyenként mínusz 12-15 fok közötti mozgott a hajnali, kora reggeli hőmérséklet. Az elmúlt napokhoz képest tovább hűl a nappali levegő hőmérséklete is, ugyanis délután is csak -2 fok lesz. Mérsékelt légmozgás várható és a Dunántúl felett fokozatosan beborul az ég, ezért a déli határszélen gyenge havazásra kell számítani. Az előrejelzés szerint a következő napokban fokozatos enyhülés várható, sőt a hétvégén már szinte kora tavaszi, esős időre számíthatunk.
Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője az extrém hidegre való tekintettel elrendelte a hajléktalanok életét védő vörös kódot! A rendelet vasárnap reggel lépett életbe és kedd 10 óráig tart. Lényege, hogy valamennyi bentlakásos szociális intézménynek be kell fogadnia a hajlék nélkül élőket, ha a hajléktalan-ellátórendszer már nem tudja fogadni őket. Fontos kiemelni, hogy ne csak fedél nélküliekre, hanem azokra is fokozottan kell figyelnünk, akik rosszabb anyagi körülmények között élnek, esetleg nincs fűtés a lakásukban.
Ide tud menni, ha nincs fedél a feje fölött!
Mit tehetünk az egészségünkért extrém hidegben?


Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.