
Végtelen palacsintát készítő gép? 251 méter hosszú palacsintát sütött a motorbalesetet szenvedett István
Jótékonyságra is használja találmányát.
A 25 éves nő kedden több antidepresszáns-tabletta beadásával próbálta megölni gyermekét.
A Budai Központi Kerületi Bíróság jogerősen elrendelte a 25 éves nő letartóztatását, aki megpróbálta gyógyszerekkel elvenni gyermeke életét. A Metropol korábban megírta, hogy a Fővárosi Főügyészség szerint félő volt, hogy a nő ismét elkövet hasonló jellegű bűncselekményt. Végül a mai napon elrendeleték a letartóztatását.
A Fővárosi Törvényszék a szökés,elrejtőzés, és a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatását, ezt a bíróság február 8.-áig rendelte el. A letartóztatás végrehajtási helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölték ki.
A bíróság azzal indokolta a döntést, hogy a kiszabható büntetés mértéke, a nő mentális állapota és kötődést biztosító munkaviszony hiánya miatt feltehető, hogy a gyanúsított jelenléte nem biztosítható az eljárás során, valamint fennáll a bűnismétlés vagy újabb erőszakos bűncselekmény elkövetése is.

Jótékonyságra is használja találmányát.

Deborah Prum leírta a testén kívüli élményeit.

Ennek köszönhette a népszerűségét a fizikusprofesszor!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.