RETRO RÁDIÓ

Ezen még Sheldon is besírna, ennyit fizettek egy Batman-képregényért





Hatalmas összegért kelt el egy amerikai árverésen az első, 1940-ben megjelent Batman-képregény egy jó állapotú példánya.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.01.15.
rejtélyes vevő

A vásárló, aki nem fedte fel kilétét, 2,2 millió dollárt (651 millió forintot) fizetett a ritkaságért a dallasi Heritage Aukciósház által szervezett árverésen. Az árverési ház közleménye szerint ez rekordár egy Batman-képregényért.

A sorozat első képregényének címlapján Batman és segítőtársa, Robin röpködnek a sárga háttér és Gotham City vörös sziluettje előtt. A szinte tökéletes állapotú kiadásban Joker, Hugo Strange és Macskanő is megjelenik.

Fotó: Northfoto

Az eredeti képregény 1940-ben 10 centbe (30 forintba) került. Egy gyűjtő 1979-ben 3 ezer dollárért (888 ezer forintért) vásárolta meg Houstonban. December közepe óta több mint két tucatnyi licit tornászta feljebb és feljebb a képregény árát.

Az előző rekordárat, 1,5 millió dollárt (444 millió forintot) egy Batman-képregényért tavaly novemberben fizették ki, amikor a Heritage egy 1939-ben megjelent Detective Comics-példányt bocsátott áruba, amelyben először jelent meg a Denevérember.

 





Ezeket olvastad már?
„Nem hittem a szememnek” -  Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

„Nem hittem a szememnek” - Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

Húsvéti hosszú hétvége: mutatunk néhány programot nagypéntek és a locsolkodás között

Húsvéti hosszú hétvége: mutatunk néhány programot nagypéntek és a locsolkodás között

Most érkezett: robbanás történt Budapesten, egy ember nem élte túl a szörnyűséget

Most érkezett: robbanás történt Budapesten, egy ember nem élte túl a szörnyűséget

Mentőhelikoptert riasztottak: buszbaleset történt, rengeteg a sérült

Mentőhelikoptert riasztottak: buszbaleset történt, rengeteg a sérült

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás