Lecsaptak a fővárosi dílerre





Solymáron több mint 140 kilogramm kábítószert találtak a rendőrök.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.12.09.
akció

A fővárosi nyomozók és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda együttműködése nyomán jutottak el a férfihoz, aki információik szerint Solymáron tárolt eladásra szánt kábítószereket és termesztett marihuánát, a drogokat Budapesten értékesítette.

Az egyenruhások kedden ütöttek rajta a solymári házon, és fogták el a 31 éves debreceni férfit, B. Tamást.

A kutatás során a garázsban marihuánatermesztéshez kialakított, nagy teljesítményű lámpákkal felszerelt helyiséget találtak. Az ingatlanban összesen 141 kilogramm kábítószert - az első adatok szerint kokaint, amfetamint, hasist, marihuánát és kábítószergyanús tablettákat -, valamint egymillió forintot foglaltak le. A kábítószerek becsült feketepiaci értéke körülbelül 350 millió forint.

A debreceni férfit kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Az elmúlt három hétben a BRFK kábítószerbűnözés elleni osztálya: 214 kilogramm kábítószert és 279 tő marihuánát vont ki a forgalomból. A lefoglalt drog feketepiaci értéke meghaladja a félmilliárd forintot.





Ezeket olvastad már?
Kórházi betegágyán ölte meg a feleségét, megdöbbentő magyarázattal szolgált a férj

Kórházi betegágyán ölte meg a feleségét, megdöbbentő magyarázattal szolgált a férj

Elegancia és múlt: Az AERON Andrássy úti Üzlete elkápráztatta a celebvilágot

Elegancia és múlt: Az AERON Andrássy úti Üzlete elkápráztatta a celebvilágot

„Búcsúzz el apától!” – mondta 3 éves fiának a nő, mielőtt gyermekével és önmagával is végzett

„Búcsúzz el apától!” – mondta 3 éves fiának a nő, mielőtt gyermekével és önmagával is végzett

„Istent játszott, pedig nem volt joga hozzá”"– 380 évre ítélték a 17 emberrel végző ápolónőt

„Istent játszott, pedig nem volt joga hozzá”"– 380 évre ítélték a 17 emberrel végző ápolónőt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás