
Zöld szemlélettel alakítják át a karácsonyi díszkivilágítást Budapesten
Új, környezetbarát díszekkel fényesítik Budapest köztereit advent első vasárnapjától - közölte a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. csütörtökön az MTI-vel.
A társaság közleményében hangsúlyozta, a fák megóvása mellett fontos szempont lesz az energiahatékonyság is.
Kiemelték, az idei díszítés látványa eltér a korábban megszokottól, mert a környezetvédelmi szempontokat helyezik előtérbe. A díszítés újrahasznosított műanyag és alumínium, valamint cukornád felhasználásával készült, a karácsonyi díszek most első alkalommal készülnek lebomló és újrahasznosítható anyagokból Budapesten.
A vállalat kitért arra is, hogy a korábbi években az Andrássy úton és a Városháza parkban fákra tekert fényfüzéreket használtak a karácsonyi hangulat megteremtése, a fényfüzérek fel- és letekerése azonban sérüléseket okozott az amúgy sem túl egészséges fákon, ami rövidítette azok élettartamát.
Ezzel szemben idén az Andrássy út Deák tértől Oktogonig tartó szakaszán 26 fán 60 teljesen organikus anyagokat tartalmazó, kis súlyú dísz található majd, amelyek kímélik a fákat, emellett a Városháza parkban gömbdíszekkel, piros szívekkel és arany harangokkal díszítenek 20 fát.
A két helyszínen az összes dísz beépített teljesítménye 40 százalékkal lesz kevesebb a korábbi években felhasználtnál - közölték.
A társaság közleménye alapján az átalakított Vörösmarty téren karácsonyfát idéző díszeket helyeznek el, míg a tér oszlopain a korábbi szalagos gömbdíszek arányosított, kisebb változatát helyezik el.
Top hírek


Ukrajna EU-s csatlakozása a világháborút jelentené
Nyitrai Zsolt szerint különösen veszélyes lenne.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a Háborúellenes Gyűléseken erőt adunk egymásnak!
Miskolcon ismét tömegek gyűltek össze.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre