
Napokig keresték, végül rajtakapták a temetői szatírt
A temetőben vadászott áldozataira.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolVarga Judit igazságügyi miniszter Facebook oldalán közzétett videóban számolt be az Országgyűlés előtt álló hatalmas munkáról.
Tavasszal, azzal vádoltak minket, hogy beszüntettük a Parlament munkáját. Ez egy kamu hír volt. A parlament, a kormánypártok és az ellenzék akkor is dolgozott, mint ahogy most is dolgozni fog az országot érintő legfontosabb ügyeken
- jelentette ki a közösségi oldalon Varga Judit. A tárcavezető elmondta, hogy összesen 34 törvényjavaslatot és az Alaptörvény módosítást fogja az Országgyűlés a következő időszakban megvitatni. Mert ha az ország is dolgozik, az Országgyűlésnek is dolgoznia kell.
Ezek közül a legfontosabb témák:
A járványhelyzet rendkívüli próbatétel elé állítja az egész országot. A legfontosabb feladat a védekezés, ám az ország nem állhat le – mondta a Facebookon közzétett videójában Szentkirályi Alexandra.
A kormányszóvivő elmondta, a vírus elleni védekezés mellett az ország jövőjét is szem előtt kell tartaniuk. Hangsúlyozta, a kormány folyamatosan dolgozik, folytatják a munkát.

A temetőben vadászott áldozataira.

Közleményt adott ki a magyar rendőrség.

Elképesztő, meddig jutott az SMA-kutatás!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.