Megható, házasságkötésük napján is a vakcinán dolgozott ez az orvos pár





Ennek a két lángelmének köszönhető, hogy hamarosan biztonságos oltóanyag kerülhet forgalomban a koronavírus ellen.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.12.
koronavírus vakvia gyógyítás Elhivatott páros

Ugio Sahni és Ozlem Tureci orvosok által alapított német BioNTech cég fejlesztése a napokban felrobbantotta az internetet. Ugyanis az ő nevükhöz köthető a Pfizer vakcinája, ami állítólag 90%-ban hatásos lehet a koronavírus ellen.

Az 55 éves Sahin professzor és az 53 éves Dr. Tureci immár a 100 leggazdagabb német közé tartoznak, cégük ugyanis elérte a 16 milliárd fontot az oltóanyag áttörésének köszönhetően. Sahin professzor a török Iskenderun városában született és négy éves korában költözött Nyugat-Németországba. Dr. Tureci Németországban született, és egy török ​​orvos lánya, aki Isztambulból vándorolt az országba – írja a Daily Star.

A házaspár egy korábbi interjújában azt is elárulta, annyira elhivatottak, hogy megvalósítsák a koronavírus elleni vakcinát, hogy még az esküvőjük napján is szakítottak időt arra, hogy a laborban dolgozzanak. Egyébként még 2008-ban hozták létre a BioNTech-et és januárban kezdték meg az oltóanyaguk fejlesztését. Az mRNS alapú szer döntő fontosságú lehet a koronavírus elleni küzdelemben. Bár a páros most a tudományos világ csúcsán áll, mindenki azt mondja, hihetetlenül szerények és annyira alázatosak, hogy a saját életüket is alárendelik a hivatásuknak.





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás