
Orvosi csoda: egy agy nélkül született lány rácáfolt a lehetetlenre
Azt mondták, soha nem éri meg az 5 éves kort.
Orbán Viktor miniszterelnök a koronavírus-járvány elleni védekezésről nyilatkozik este nyolc órakor a közmédia M1 csatornáján.
A miniszterelnök Facebook oldalán is beharangozta az interjút:
Az Országgyűlés keddi rendkívüli ülésén döntöttek a kormány által tizenöt napra hirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításáról.
Mindez azt jelenti, hogy szerda éjféltől életbe léphet az este 8 óra és hajnali 5 óra közötti kijárási korlátozás, a digitális oktatás bevezetése nyolcadik osztály fölött, a gyülekezés és a rendezvények tilalma, valamint az éttermek bezárása és a meccsek zárt kapussá tétele. A szabályokról még kedden rendelet jelenik meg.
Az Országgyűlés kilencven nappal hosszabbította meg a még múlt héten kihirdetett rendkívüli jogrendet.
Mint arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor miniszterelnök még november 3-án jelentette be, hogy november 4-én éjféltől bevezetik a rendkívüli jogrendet. Arra kérte az Országgyűlést, hogy a rendkívüli jogrendet 90 napig hosszabbítsák meg, még annak lejárta előtt.

Azt mondták, soha nem éri meg az 5 éves kort.

A dollárral és az euróval szemben is erősödik a forint.

Elmesélte mi különbözteti meg őt a szociopatákkal szemben.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.