Megverték és csavarhúzóval nyitották fel a 15 éves fiú fejét – Videó!





Az édesanya csodának tartja, hogy fia túlélte a támadást. Egyszerre hatan rontottak rá.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.14.
kegyetlenség

Az édesanya szerint igazán szerencsés, hogy fia még mindig életben van azután, ahogyan elbántak vele. Dublinban, a Donaghmede bevásárlóközpontjában megrugdosták és kegyetlenül bántalmaztak egy 15 éves fiút.

A vandál csoport egyik tagja folyamatosan rögzítette a verést, még egy másik fiatal csavarhúzóval úgy sújtott le a fiúra, hogy betörte a koponyáját. A tinédzserre akkor támadtak rá, amikor barátnőjével hazafelé sétált, így biztosan nem provokálta a társaságot. A megrázó felvételeken látható, hogy hat fiatal támadt rá egyetlen srácra, aki hamar a földön feküdt a túlerő miatt. Az áldozat egyébként jó bokszoló, de semmit nem tudott tenni az emberfölény miatt.

Úgy gondolják, hogy az érintett fiatalok mind ugyanabba az iskolába járnak. A félelemtől pedig a megvert fiatal nem is mert a rendőrséghez fordulni. Az orvosoknak pedig végül több öltéssel kellett összevárniuk a fejét - írja a Daily Star.





Ezeket olvastad már?
Rettegésben tartják az utasokat ezen a budapesti buszvonalon, egy kislány el is sírta magát a történtektől

Rettegésben tartják az utasokat ezen a budapesti buszvonalon, egy kislány el is sírta magát a történtektől

„Egy földönkívüli megmentette az életünket” – Állítja a nő: sikerült a telepatikus segítségkérés

„Egy földönkívüli megmentette az életünket” – Állítja a nő: sikerült a telepatikus segítségkérés

A héten ezen a napon várható a mélypont az időjárásban, még te is fázni fogsz!

A héten ezen a napon várható a mélypont az időjárásban, még te is fázni fogsz!

Ilyen cuki kutyákat még nem láttál, Lázár séf különleges fogásokkal kényeztette őket – Képgaléria

Ilyen cuki kutyákat még nem láttál, Lázár séf különleges fogásokkal kényeztette őket – Képgaléria

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás