RETRO RÁDIÓ

„Azt mondta finom vagyok, azóta undorom a szótól„ - megrázó vallomás a megtámadott Viktóriától





Az ultrafutó Viktória szakemberhez fordult.



Megosztás
Szerző: Metropol
2020.11.10. 17:15
erőszak támadás

Míg egyesek pusztán előveszik, vagy esetleg önkielégítést végeznek a nyílt utcán, sajnos mások a tettek mezejére is lépnek. 2018 októberében egy ország szorított Makai Viktória ultafutóért, akit a X. kerületben a házától nem messze, futás közben támadott meg H. István.

A férfi súlyosan megverte, majd megpróbálta megerőszakolni, de mivel nem volt erekciója, így végül “csak” orális szexre kényszerítette. A sportoló a mai napig nem heverte ki a történteket, úgy véli, hogy teljesen nem is lehet.

fotó: facebook

– Egy ilyen traumát csak szakember segítségével lehet feldolgozni. Már sok mindenen túl vagyok, de ez egy életen át tartó munka lesz. Vannak olyan szavak, amelyek hallatán összerezzenek, mert a támadásra emlékeztetnek. Ilyen például a finom, mert H. István azt mondta nekem, hogy finom vagyok. Ugyanilyen a kussoljál, ez is többször elhangzott. Hálás vagyok a férjemnek, hogy jókor volt jó helyen, megmentette az életem – jelentette ki lapunknak Viktória, aki szerint nagyon nehéz egy ilyen esetre felkészülni, de egy-két dolgot talán mégis érdemes megtenni.





Ezeket olvastad már?
Szombatra behavazódhat az ország

Szombatra behavazódhat az ország

Sokkot kaptak a szomszédok, saját otthonában marták halálra az apát

Sokkot kaptak a szomszédok, saját otthonában marták halálra az apát

Három gyermekét fojtogatta halálra egy anyuka

Három gyermekét fojtogatta halálra egy anyuka

Rekordszámú maskarás búcsúztatja a telet az idei mohácsi busójáráson

Rekordszámú maskarás búcsúztatja a telet az idei mohácsi busójáráson

Top hírek



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás