Müller Cecília: Minden olyan programot mondjunk le, ami nem szükséges





Az országos tisztifőorvos azt is elmondta, hogy járvány idején mit kell tenniük a fertőzött kismamáknak.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.10.27.
operatív törzs

Müller Cecília közölte: a fiatalabb korosztályról átterjedt a járvány a középkorúakra és az idősebbekre. A fertőzöttek ötöde 40-49 éves, 15 százalékuk 65 évnél idősebb. Vigyázzunk az idősekre és a krónikus betegekre! - kérte a tisztifőorvos, hozzátéve, hogy a kontaktusok számát csökkenteni kell, akinek pedig tünetei vannak, az egyáltalán ne menjen közösségbe.

Megjegyezte: aki mégis rész akar venni valamilyen közösségi rendezvényen, az tartsa be az újonnan élete lépett szabályokat is. Hétfőn 63 elhunytat és 2079 új fertőzöttet regisztráltak - mondta a tisztifőorvos. Hangsúlyozta: a járvány megfékezésének leghatékonyabb eszköze a maszkviselés, a távolságtartás és a fertőtlenítés. Arra figyelmeztetett, hogy csak együtt fékezhető meg a járvány, „közös a felelősségünk”.

Müller Cecília szólt arról is: az egészségügyi ellátórendszer felkészült, akinek erre szüksége van, meg fogja kapni a gyógyulásához elengedhetetlen, „magas szintű ellátást”. Megismételte: az őszi szünet idején zajlik az iskolák fertőtlenítése, ahol korábban volt koronavírusfertőzött gyermek vagy tanár, ott a honvédség segítségével.

Az országos tisztifőorvos ismertette: míg a 34. héten a 20-29 éves korosztályból került ki a fertőzöttek 39 százaléka, a 43. hétre 12 százalékra csökkent az arányuk. Az arányok tehát eltolódtak, míg a második hullám kezdetén a fiatalabb korosztály, mostanra a középkorúak, illetve az idősebbek a leginkább érintettek. Azt is mondta: a 43. héten már az összes fertőzött 20 és fél százaléka, vagyis minden ötödik fertőzött a 40-49 év közötti korosztályból került ki, a fertőzöttek közel 15 százaléka 65 feletti, közel 5 százalékuk pedig 15 éven aluli.

Müller Cecília szólt arról: a pozitív esetek körülbelül 20 százalékát a főváros területén azonosították, magas továbbá a pozitivitási arány Pest és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is. A legkevesebb fertőzöttet a 43. héten is Tolna megyében diagnosztizálták. Hozzátette: Jász-Nagykun-Szolnok, Veszprém és Zala megyében megugrott, egy hét alatt több mint kétszeresére nőtt a fertőzöttek száma. Megjegyezte: Somogy megye az egyetlen, ahol a 43. héten kevesebb fertőzöttet azonosítottak, mint a 42. héten.

Kérdésre szólt arról is: egyetlen adat sincs arról, hogy a várandós édesanya fertőzöttsége károsította volna a magzatot, ezért a várandós, illetve szoptatós kismamák elég, ha a mindenki másra is vonatkozó higiénés szabályokat betartják. Ugyanakkor szoptatás közben is fontos a maszkviselés, valamint a rendszeres kézfertőtlenítés, amennyiben pedig tejpótlásra van szükség, a cumisüveg fertőtlenítése.

Az Országgyűlés hétfői döntése értelmében módosultak a házi karantén elrendelésére vonatkozó szabályok és az ezek megszegése esetén alkalmazható szankciók

Kiss Róbert alezredes közölte, a módosítás a három karanténfajta - a járványügyi megfigyelés, a járványügyi zárlat és a hatósági házi karantén - elrendelésével kapcsolatos adminisztratív könnyítéseket tartalmaz, illetve megváltoztatta az ezek megszegése miatt alkalmazható intézkedéseket. A törvénymódosítás szabályozza a Magyarországra történő belépés során követett eljárást, a karanténlakás elhagyásának feltételeit, fertőzésgyanú esetén az orvosi értesítési folyamatot, a karanténkötelezettség alóli mentesülést lehetővé tevő egészségügyi vizsgálat szabályát, a karantén ellenőrzésének módját, valamint ennek megszegése esetén kiszabható szankciókat - sorolta az alezredes.

Fontos változás, hogy beutazáskor a rendőrrel közölni kell a karantén helyét és módját, emellett a beutazó kötelezhető a karantén ellenőrzésére szolgáló szoftver letöltésére is - tette hozzá. A karanténszabályokat megszegőkre 5 ezertől 150 ezer forinting terjedő bírság szabható ki - közölte az alezredes.

Kiss Róbert beszámolt arról is, az elmúlt 24 órában járványügyi védelmi intézkedések megszegése miatt 48 esetben kellett eljárniuk a rendőröknek. A tömegközlekedési eszközökön nem megfelelő maszkviselés miatt az elmúlt napon 17, a vonatkozó jogszabály hatálybalépése óta pedig 668 emberrel szemben kellett intézkedniük a rendőröknek.

A napi esetszámmal kapcsolatban kifejtette, egy emberrel szemben szabálysértési feljelentést tettek, a többi esetben figyelmeztetést alkalmaztak. Az üzletekben és a közintézményekben a jogszabály életbe lépése óta 1298 emberrel szemben intézkedtek amiatt, mert nem megfelelően viselték a maszkot; a napi esetszám legutóbb 31 volt, a figyelmeztetések mellett öt emberre helyszíni bírságot, kettőt pedig feljelentettek a rendőrök.





Ezeket olvastad már?
Te mire emlékszel még az érettségiből? Ezt az izgalmas történelmi kvízt kevesen töltik ki hibátlanul

Te mire emlékszel még az érettségiből? Ezt az izgalmas történelmi kvízt kevesen töltik ki hibátlanul

Vidámságot, nevetést és izgalmat hozott Budapest életébe 133 éve: mutatjuk, hogy mi ez

Vidámságot, nevetést és izgalmat hozott Budapest életébe 133 éve: mutatjuk, hogy mi ez

Erre senki nem készült: az egész országra riasztást adtak ki mára

Erre senki nem készült: az egész országra riasztást adtak ki mára

"Állj neki újra tanítani, k***va" - két tanárát is bántalmazta a 17 éves fiú

"Állj neki újra tanítani, k***va" - két tanárát is bántalmazta a 17 éves fiú

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás