
László Lilla legjobb barátjáról vallott: „Volt két életmentő műtéte”
„Ránéztem, és éreztem, hogy valami nem oké.”
Hajdú Péter komoly kritikát kapott a tiszás Tóth Imrétől. A műsorvezető tiszta vizet öntött a pohárba.
Hajdú Péter ezúttal sem fogta vissza magát és páros lábbal állt bele Brutiba. A humorista korábban a Magyar Kétfarkú Kutya Párt színeiben szerepelt, de mára már Tisza Sziget-alapító. Így tehát nyilvánvaló, hogy párthűségről nem nagyon lehet beszélni az ő esetében. Hajdú Péter emiatt is kritizálta a tiszás véleményvezért.

12 évvel ezelőtt én valóban hibát követtem el, de már az első percben jeleztem, hogy megtérítem, azaz visszafizetem a kárt. Nem mentegetőztem, nem kértem kegyelmet, nem kértem segítséget, beleálltam és kifizettem az utolsó fillérig. Ezért előzetes mentesítést kaptam. Mindig volt és most is van erkölcsi bizonyítványom. Nincs mentelmi jogom és nem akarok politikus lenni vagy miniszterelnök lenni, ellentétben a főnököddel
– mondta videójában a műsorvezető.
Hajdú Péternek nem hiába kellett elmondania ezeket, mivel egy olyan ügyet hozott felszínre Tóth Imre, amit már hat éve lezártak. „Ha valaki a főnököd dolgait a szájára veszi, akkor te megpróbálod őt hitelteleníteni, relativizálni. Haver, én nem akarok hatalmat, de nem kérek és nem adok kegyelmet, neked sem. 55 éves vagy és sikerült negyvenéves korodra leérettségizned. Szuper, gratulálok! Ez nem tragédia, hanem az a tragédia, amikor erkölcsi magaslatról prédikálsz” – jegyezte meg a műsorvezető.

Debreceni vagy, ott is nőttél fel és ott is élsz. Mégis 2017-ben volt pofád elindulni Budapesten, Zuglóban az időközi választáson. Hát haver, 109 szavazatot kaptál. Ennyien gondolták azt, hogy te alkalmas vagy őket képviselni vagy közéleti szerepvállalásra. Én hibáztam, beleálltam, vállaltam a tetteimért a felelősséget. Te mit csináltál a 109 sikeres szavazat után?
– kérdezte a műsorvezető.
„Pár évvel később szintén a Kétfarkú Kutya Párt színeiben bementél a köztévébe és viccet csináltál a hazádból. Viccet csináltál a honfitársaidból, és abból is, hogy ha rád szavaznak, akkor neked a hazádat Brüsszelben kellene képviselned. Aztán 2024-ben dobtad a pártodat és gyorsan alapítottál egy Tisza Szigetet, hogy még közelebb kerüljél a főnöködhöz. Most pedig semmi mást nem csinálsz, csak hitelteleníted azt, aki megpróbál a főnöködről beszélni, illetve az ő ügyes-bajos dolgait a szájára veszi” – jegyezte meg Hajdú Péter, aki ezután felidézte a pillanatot, amikor Nagy Alekosz volt a műsorában.
Mennyire vagy bátor? Amikor a debreceni jó barátodat, Sixxet Alekosz a műsoromban porrá égette, kiálltál mellette? Mondtál egy hangot is a védelmében? Dehogy mondtál, meg sem szólaltál. Tudod, hogy miért? Mert te még Alekosztól is félsz. Pedig ő az elvbarátod, az elvtársad és a párttársad
– emelte ki a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor névadója.
„Ez vagy te. Barátokat árulsz el és pártokat váltogatsz, én pedig gerincet nem. És ez az, amit utólag nem lehet megszerezni. Szégyelld magad, Imre!” – zárta videóját Hajdú Péter, akinek szavait a Bors idézte.

„Ránéztem, és éreztem, hogy valami nem oké.”

Újabb mozit készített a Hogyan tudnék élni nélküled? rendezője.

Rengeteg sztár jelentette be gólyahírt az idei évben.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.