
Kiderült: Kálloy Molnár Pétert ekkor kísérik végső útjára
Gyászba borult az ország, amikor kiderült, elveszítettük a színészt.
A palotai források szerint aggasztó az egykori herceg mentális állapota. Halálvágyáról beszélt a kegyvesztett András herceg.
András állítólag azt mondta, hogy a legjobb az lenne, ha egy ló végezne vele, hogy megszabaduljon a Jeffrey Epstein-ügy összes hozadékától és a szégyenétől. Bennfentesek szerint a kegyvesztett András herceg az elmúlt időszakban többször is zavaros és riasztó kijelentéseket tett, miközben a nyilvánosságra hozott bírósági dokumentumok miatt ismét vizsgálni kezdték az Epstein-hálózatot.

A volt herceg továbbra is minden vádat tagad, azonban a királyi udvar egyre nagyobb aggodalommal figyeli viselkedését. A beszámolók szerint András közéleti szerepének elvesztése, címeinek megvonása és folyamatban lévő kilakoltatása óta elszigeteltnek és megalázottnak érzi magát.
Hosszú, önemésztő kirohanásai vannak, amelyek során visszatér ugyanazokhoz a sötét gondolatokhoz. Hallották már, ahogy azt motyogja, hogy bárcsak agyonrúgná egy ló, csak hogy vége legyen az egésznek
- nyilatkozta egy alkalmazottja a RadarOnline-nak.
Egy másik forrás szerint, András gyakran emlegeti húga, Anna hercegnő lovasbalesetét:
Folyton felhozza, és azt mondja, talán ez lenne az a fajta távozás, amit megérdemelne. Tudja, hogy a világ meg akarja büntetni. Azt kívánja, bárcsak vége lenne az életének.
A források szerint az egykori herceget „élve felfalják" a gyötrelmei, és retteg minden nyilvánosságra kerülő Jeffrey Epstein-dokumentum miatt, ezért gondol folyton Anna hercegnő lovasbalesetére.
Anna hercegnő 2024 júniusában súlyos sérüléseket szenvedett lovasbalesete során. Károly és András testvére szinte semmire nem emlékszik, csupán arra, hogy éppen a csirkéket akarta megetetni a Gatcombe Parki birtokán, amikor elsötétült minden. Később mentőhelikopterrel szállították kórházba, és az orvosai azt mondták neki, hogy valószínűleg egy ló fellökhette. A hercegnő ezután 5 éjszakát töltött kórházban, ahol súlyos agyrázkódással kezelték - írja a Life.hu.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Gyászba borult az ország, amikor kiderült, elveszítettük a színészt.

Nosztalgikus fotóval ünnepli születésnapját Till Attila.

A híres rendező nem fogta vissza magát.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.