
„Szomorú voltam” – a Horrorra akadva szőke bombázója így gyászolta a házasságát
A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolFeketébe borult az ország, amikor szeptember elsején kiderült, hogy a színész elhunyt. Kálloy Molnár Péter temetése időpontja nyilvánosságra került.
Kálloy Molnár Péter özvegye árulta el, mikor vesznek végső búcsút a színművésztől. Kálloy Molnár Péter temetése várhatóan a Fiumei úti sírkertben lesz.

Lestár Ágnes, Kálloy Molnár Péter özvegye a Borsnak árulta el a színész temetésének helyszínét és időpontját.
2025. december 19-én 12 órakor búcsúznak el tőle.
Végső nyughelye a Fiumei úti sírkertben lesz. Kálloy Molnár Péter családja mindenkit vár, aki szerette és tisztelte az elhunytat, és szeretne elköszönni tőle.
Kálloy Molnár Péter legjobb barátja így emlékezett meg róla:
Mindenben segített: ha kellett, lámpákat cipelt, ha kellett, jelmezt vadászott velünk, ha kellett, segített a feszült helyzetekben, vagy akár reggelinél megkente a már-már hagyománynak számító bageleket mindenkinek. Egyetlen ilyen hazai színész nincs még egy!
- jegyezte meg, amelyből látszik mekkora veszteséget jelent a színművész hiánya.

A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.

Félbeszakította az újságírót egy kérdés miatt.

Végül a családja mentette meg.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.