
Furcsa ajánlatot kapott a Házasság első látásra sztárja: „Nagyon gyorsan felhizlalna”
Kriston Péter személyi edzőként nagyon odafigyel a külsejére, amiért természetesen odáig vannak a nők, így nem csoda, hogy rengeteg ajánlatot kap, de ilyenre még nem volt példa. A Házasság első látásra sztárját egy idős hölgy környékezte meg.
A Házasság első látásra 1. évadában tűnt fel Kriston Peti, aki akkor Horváth Enikőt vette feleségül, de a kapcsolatuk végül nem élte túl a kísérletet. És bár volt feleségére rátalált a szerelem, a dögös edző azóta is szingli. Persze ez nem azt jelenti, hogy ne jutna minden ujjára egy felkínálkozó hölgy, de ő ezekből köszöni nem kér, pedig a lehető legleleményesebb módokon próbálják elcsábítani. Most épp egy idős néni tett neki ajánlatot.

A Házasság első látásra Petije már a műsor előtt is hozzászokott, hogy vonzza a nők figyelmét, ami a szereplése óta mondhatni csak megsokszorozódott, de ő ezzel nem foglalkozik. Ugyanis bár nyitott az ismerkedésre, úgy érzi, nem ezek között a lányok között találja majd meg az igazit.
„Jelenleg csak úszom az árral, ismerem magamat, tudom, mire vágyom, szóval igyekszem azt keresni. A húspiac jelleget nem szeretem, de persze vannak fokozatok, hogy egy nő hogyan ajánlja fel magát, de ezt alapvetően kerülöm. Szeretem, ha van valami kontakt vagy plusz, ami miatt közeledek valaki felé” – mesélte június elején.
A Házasság első látásra szereplőjének már a boltban is résen kell lennie
Úgy tűnik, a minap Peti számára is teljesen új értelmet nyert a húspiac jellegű ismerkedés, ugyanis a kigyúrt celebet épp akkor környékezte meg valaki, amikor csirkemellet vásárolt.
Ma amikor vettem a csirkét a boltban az eladó néni megjegyezte, hogy ő nagyon gyorsan felhizlalna, hogy legyen hasam. Nem éltem a lehetőséggel
– mesélte Kriston Peti Instagram-oldalán nevetve. De vajon mit szól ehhez a képtelen történethez a párja?
A Házasság első látásra Petije egy titokzatos nővel randizik
Úgy tűnik, a szívtipró már nem sokáig lesz szingli, nemrég ugyanis egy sejtelmes fotót osztott meg arról, hogy épp randizik valakivel. És bár elmondása szerint a kapcsolat még nem hivatalos, a rajongók már alig várják, hogy kiderüljön, ki az a különleges, a homályos kép alapján szőke, lány, akinek sikerült meghódítani az edző szívét.
Szerinted milyen lehet Házasság első látásra Peti párja?
Top hírek


Ezek a legnagyobb sztárok hálószobatitkai
Mindenkit más indít be.

Tápai Szabina döntött: Orbán Viktorra és a Fidesz–KDNP-re szavaz
Április 12-én országgyűlési választást tartanak hazánkban.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre